Az Egyesült Államok függetlenségének 250. évfordulója alkalmából Vlagyimir Putyin orosz elnök telefonon beszélt amerikai kollégájával, Donald Trumppal szombat este – jelentette be a Kreml, hozzátéve, hogy a két vezető az ankarai NATO-csúcstalálkozó előtt megvitatta az ukrajnai helyzetet.
Az elnökök természetesen szóba hozták az ukrajnai helyzet rendezésének kérdését, különös tekintettel Donald Trump közelgő részvételére a július 7-én és 8-án Törökországban megrendezendő NATO-csúcstalálkozón
– számolt be Jurij Usakov, a Kreml diplomáciai tanácsadója, akit a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézett. Tájékoztatása szerint az 1 óra 25 perces telefonbeszélgetés során a két vezető más nemzetközi témákról is szót ejtett, így az Iránnal, valamint a Közel-Kelettel kapcsolatos fejleményekről.
Harminckét ország államfői és küldöttségei, köztük Donald Trump is, várhatóan keddtől Ankarában részt vesznek a NATO-csúcstalálkozón. Jurij Usakov, a Kreml tanácsadója beszámolójában azt mondta, hogy Vlagyimir Putyin „áttekintést adott az ukrajnai harctéren kialakult valós helyzetről, ahol az orosz fegyveres erők magabiztosan haladnak előre”.
A Kreml pénteken bejelentette, hogy elfoglalta az ukrán Kosztyantinyivka városát, amely Kijev erőinek egyik fellegvára a keleti donyecki régióban. Ezt azonban Kijev határozottan cáfolta, kijelentve, hogy csapatai továbbra is ellenőrzésük alatt tartják a települést, és hogy a harcok ott továbbra is folynak.
MTI
The post Putyinnal és Zelenszkijjel is telefonon egyeztetett Donald Trump first appeared on 24.hu.







