Megvan, melyik nagy sztárok játsszák a Szemtől szemben 2 főszerepeit

Egyre közelebb kerül a megvalósuláshoz a Szemtől szemben folytatása. A Szemtől szemben 2 Michael Mann kultikus gengszterfilmjének előzménytörténetét is bemutatja majd, amelynek fontosabb szerepeiről egy éve zajlanak a tárgyalások Hollywood férfisztárjaival.

A Wrap értesülései szerint Christian Bale játssza majd a rendőr Vincent Hannát, akit az eredeti filmben Al Pacino alakított. Leonardo DiCaprio pedig Val Kilmer karakterét, azaz a bankrabló Chris Shiherlist örökli meg.

Négy, a produkcióhoz közelálló forrás beszélt tényként a sztárok szerepléséről a filmipari szaklapnak, de hivatalosan még nem írtak alá a filmhez. A gyártó Amazon MGM stúdió szóvivője sem erősítette meg a részvételüket.

Egyelőre Bale és DiCaprio feltűnése tűnik biztosnak, de más sztárokat is emlegetnek a Szemtől szemben 2-vel kapcsolatban. Új szereplőt, az előzménytörténet főgonoszát alakíthatja Adam Driver, míg a fiatal Neil McCauley-t – Robert De Niro egykori karakterét – a Kamaszok sorozatból ismert Stephen Graham játszhatja. A forgatás novemberben kezdődik.

A Szemtől szembenről a bemutató harmincadik évfordulóján írtunk elemző cikket. Arra kerestük a választ, miért telt két évtizedbe összehozni kultikus gengszterfilmet, miért ez az egyik legszenvedélyesebb és legromantikusabb film a kilencvenes évekből, és kitértünk arra is, miben hasonlít a Trónok harcára a Szemtől szemben.

Kapcsolódó
Bankrabló és rendőr szenvedélyes kapcsolatából remekmű született – harmincéves a Szemtől szemben

Miért a harmincéves Szemtől szemben az egyik legromantikusabb film a kilencvenes évekből? És miben hasonlít a Trónok harcára?

The post Megvan, melyik nagy sztárok játsszák a Szemtől szemben 2 főszerepeit first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szörnyethalt a buszsofőr, 25 gyerekkel rohant a fának Hirdnél

A Prodigy nyolc év után visszatért Magyarországra, és még mindig utánozhatatlan

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF353.23Ft
05 júl · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 17:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 17:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF308.84Ft
05 júl · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 05 Jul 2026 17:25 UTC
Latest change: 05 Jul 2026 17:16 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »