A 2026-os aszály ismét megmutatta, mennyire kiszolgáltatott a magyar mezőgazdaság a klímaváltozásnak: a károk több száz milliárd forintra rúghatnak. Az aszály azonban nem csak időjárási katasztrófa, hanem egy mélyebb válság tünete is. A magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar évtizedek óta olyan struktúrákba kapaszkodik, amelyek a verseny helyett a védelemre, az olcsó tömegtermékekre és az állami támogatásokra épülnek. Miközben Lengyelország agrárexportja 2011 óta két és félszeresére nőtt, a magyar export értéke lényegében stagnál. A kérdés az, hogy egy ilyen rendszer képes-e megújulni, mielőtt a klímaváltozás és a nemzetközi verseny végleg elsodorja.

A Dollárpapa új adásában Berezvai Zombor közgazdásszal, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar hatékonyságának kutatójával beszélgetünk. Berezvai egyébként onnan ismert, hogy versenyhivatali vezetőként az áprilisi választások előtt kritizálta a NER durván piactorzító intézkedésit, és ezért kirúgták az állásából. A mostani beszélgetésben azt járjuk körül, hogyan alakult ki a magyar agrárium megújulásra képtelen szerkezete, milyen szerepe volt ebben a politikának és az állami támogatásoknak, és miért nem tudott Magyarország a lengyelhez hasonló exportnövekedést elérni. De szó lesz a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás esélyeiről, a precíziós gazdálkodásról, a magyar mezőgazdaság jövőjéről, sőt a sejttenyésztett húsok szabályozásáról is.

• Miért ragadt bele Magyarország a kukorica, búza és más tömegtermékek termelésébe, miközben ezekből gyakran túltermelés van a világpiacon?
• Miért nem sikerült a magyar agrárexportot növelni az elmúlt másfél évtizedben, miközben Lengyelország két és félszeresére növelte a kivitelét?
• Hogyan tartotta fenn az Orbán-kormány az életképtelen mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemeket?
• Miért lehet drágább és gyengébb minőségű a magyar élelmiszer, mint a német vagy a lengyel?
• Lehet-e Magyarországon versenyképes agráriumot építeni?

Hallgasd alább:

Forrás