Lázár János tavat és napelemparkot is engedély nélkül épített a batidai birtokán

További részleteket tudott meg az Átlátszó arról a 13 millió forintos bírságról, amit erdő besorolású batidai birtokának beépítése miatt kapott Lázár János. A volt miniszter múlt keddi posztjában arról írt: az erdészeti hatóság munkatársai korábban megtéveszthették, ezért hitte azt, hogy csak úgy engedély nélkül építhet dolgokat a birtokra. „Mulasztást követtem el, amikor hittem nekik és nem fordultam engedélyért a hatóságokhoz” – fogalmazott.

Arról már Lázár is írt, hogy a szóban forgó létesítmények közül az egyik egy teniszpálya volt. A kormányhivatal most megerősítette, hogy az érintett erdőrészletek engedély nélküli igénybevétele miatt kapta a büntetést a Fidesz politikusa, akit egyúttal köteleztek arra, hogy

„utak, teniszpálya, parkosított részek, tavak és környezete, napelempark, 2 db gazdasági épület elhelyezése miatt, az engedély nélküli igénybevétel során kialakult állapotot szüntesse meg, és gondoskodjon a helyreállításról.”

Az Átlátszó először tavaly decemberben írt arról, hogy Lázár batidai vadászháza mellett 2022-ben engedély nélkül épülhetett egy teniszpálya. A lap szerint az érintett erdő nem a vadászházat tulajdonló, Lázár érdekeltségébe tartozó cég, hanem személyesen Lázár János tulajdonában volt. Akkor azt írták, hiába keresték a minisztert az ügyben. Lázár szerint az erdészeti hatóság tíz éven át nem emelt kifogást, a kapcsolata velük korrekt volt, 2026 májusában azonban hivatalból eljárást indítottak ellene.


Forrás

Érdekességek

Borízű LIVE #286: Fideszes gyerekfestők az SZDSZ időkerekében [rövid verzió]

Nem habozott az USA: Hellfire rakétát lőtt ki Irán partjainál

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.82Ft
22 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 07:05 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 06:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.64Ft
22 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 07:05 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 06:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »