Rövidebbek lesznek a Forma-1-es futamok a jövő évtől

Ez a döntés azt is jelenti, hogy a nagydíjakon a helyszíntől függően kettő vagy három körrel kevesebb vár majd a versenyzőkre.

A testület az FIA londoni kirendeltségén tartott ülésén hagyta jóvá a tervezett módosítást, s amint az a később kiadott közleményben olvasható, ezzel a versenytávra vonatkozó szabályok összhangba kerülnek a motorokra vonatkozó, 2027-től érvényes előírásokkal, különös tekintettel az üzemanyag-átfolyást érintő finomításokkal.

Eltörlik a háromórás limitidőt

A szövetség F1-es bizottsága abban is egyetértett, hogy eltörlik a futamok rajtjától a leintésig jelenleg érvényes háromórás limitidőt, amelybe az esőzés, vagy egyéb tényezők miatt bekövetkező megszakítások is beleszámítottak.

A tényleges versenyzésre vonatkozó kétórás maximális idő ugyanakkor érvényben marad, de a félbeszakított viadalok esetére fix időpontot vezetnek be, amelyet elérve mindenképpen be kell szüntetni a versenytevékenységet.

Nagyobb rugalmassággal

Az FIA közleménye szerint ennek az a célja, hogy a nézők a lehető legnagyobb eséllyel élvezhessék a teljes futamot akkor is, ha azt meg kell szakítani valamilyen okból.

A bizottság arról is döntött, hogy a nagydíjak szervezőinek nagyobb rugalmasságot kell biztosítani a szabadedzések időtartamának meghosszabbítására, arra az esetre, ha a tréninget félbe kell szakítani.

A közlemény kitért arra is, hogy a gyártókkal folytatott egyeztetéseket és a sportszakmai tanácsadó testület ajánlását követően a jövő évtől eltörlik a sebességváltók homologizációs, azaz engedélyeztetési kötelezettségét, az FIA szerint ugyanis ezzel megőrzik a fejlesztési szabadságot a beszállítók számára.

(MTI)

Kapcsolódó
A bakui Forma-1-es utcai pálya.
Miért szombaton lesz az Azeri Nagydíj?

A Nemzetközi Automobil Szövetség tájékoztatása szerint egy nappal előbbre csúszik a teljes versenyhétvége.

The post Rövidebbek lesznek a Forma-1-es futamok a jövő évtől first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Segítséget kér a Pest megyei rendőrség egy csokitolvaj megtalálásához

Külügyminisztérium: Magyarország ott volt a Kárpáti Nyolcak fórumán, de nem csatlakozott a nyilatkozathoz

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.9Ft
22 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 13:10 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 13:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF315.88Ft
22 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 13:10 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 13:02 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »