Közel 38 millió forint közpénzt adtak Orbánék egy szódakiállításra, amelynek se honlapja, se elérhetősége és nem is látogatható

A Bethlen Gábor Alapkezelőn keresztül az Orbán-kormány 38 millió forinttal (közel 98 ezer euróval) támogatta a „Csallóköz kincse, »ivóvíz« – Szikvíz múltja, jelene, jövője” című projekt megvalósulását, írja a Parameter. „Az interaktív kiállítás ivóvízkészletünk fontosságát, megóvását és a vízhiány következményeit, valamint a Szímőn született Jedlik Ányos által feltalált szikvíz gyártásának történetét, fejlődését és az egészségre kiható jó tulajdonságainak ismertetését mutatná be” – olvasható a pályázatban. A projekt nemzetpolitikai hasznosságát pedig azzal indokolták, hogy a vándorkiállítás több magyarlakta településen is érvényesülne.

A támogatás nemcsak a kinézett ingatlan A pénzt a – Felvidéki Szikvíz Manufaktúrát is működtető – párkányi U. P. BROKER Kft. kapta, amely nemcsak a kinézett ingatlan megvásárlását fedezte, hanem annak felújítását és az eszközbeszerzéseket is. A cég azt is vállalta, hogy a projekthez 20 millió forint, azaz kb. 52 ezer euró önrésszel járul hozzá. A pályázat szerint 2024 végéig kellett átadni a felújított épületet és a kiállítást, amelyet legalább 10 éven át működtetni is kell.

Csakhogy a kiállításnak nincs honlapja, sem közösségi médiás oldala, sem pedig nyilvános elérhetősége, nem is látogatható a kiállítás, és nem volt a környéken olyan tábla vagy jelzés, amely a kiállításra hívná fel a figyelmet. Ezt a cég tulajdonosa, Retkes János azzal magyarázta a lapnak, hogy a kiállítás megnyitása után az épület hátsó falán sajnálatos szerkezeti süllyedés történt, amely jelentős károkat okozott, és a kiállítás egy részét is érintette. A károk helyreállítását saját forrásból kellett elvégezniük, viszont hamarosan végeznek a munkákkal.

Arra a kérdésre, hogy honlap, közösségimédia-felület és telefonszám híján hogyan lehet látogatni a tárlatot, Retkes azzal válaszolt, hogy „bejelentkezés” útján, vagyis személyesen nála lehet időpontot foglalni, a honlap létrehozása pedig nem volt a pályázat feltételei között.

Retkes János egyébként nemcsak vállalkozó, a Fidesz lelkes támogatója is, a Magyar Közösség Pártjának párkányi alapszervezetének elnöke volt, majd a Szövetség MKP-platformjának érsekújvári járási elnökségének is tagja volt, jelenleg pedig a Magyar Szövetség tagja. Retkes a párt párkányi elnökségének tagja, amit a Magyar Szövetség sajtóosztálya is megerősített.


Forrás

Érdekességek

At 9/11 ceremony, Giuliani and Mamdani … shake hands?

A világ egyik legzűrösebb szegletében lesz uniós nagykövet a magyar Máthé László Eduárd

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF361.85Ft
22 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 18:10 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 18:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF316.34Ft
22 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Sep 2026 18:10 UTC
Latest change: 22 Sep 2026 18:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »