Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat

Ma mindannyian tanúi lehettünk a Polt-féle ügyészség azon utolsó szánalmas kísérletének, hogy elbagatelizálja a rendszerváltást és megpróbálja összemosni az orbáni maffia által végrehajtott 10 és 100 milliárdos közpénzlenyúlásokat és az ellenem 2024-ben indított, és már többször befuccsolt politikai karaktergyikossági kísérletet – írta Magyar Péter kedd este Facebook-oldalán.

Egyetlen cél

A miniszterelnök szerint

az, hogy a tízmilliárdos korrupciós ügyekben érintett Seszták Miklóssal és Hankó Balázzsal egyszerre kérte ki a mentelmi jogomat a maffiát éveken keresztül gond nélkül kiszolgáló ügyészség a Magyar Országgyűléstől, egyetlen célt szolgál: hogy súlyos, a nemzetet megkárosító korrupciós bűncselekményeket összemosson egy, a propaganda által ellenem sikertelenül építgetett politikai lejáratással.

A kormányfő úgy fogalmazott: „Egészen szánalmas és nevetséges, ahogyan a legyőzött maffia ügyészi utóvédharcosai ezeket az ügyeket akarják összemosni és egy lapon említeni az én esetemmel. Ez nagyjából mindent elárul arról, milyen morális állapotban van a Legfőbb Ügyészség az orbáni maffia 16 éve után.”

Rendkívüli ülést hívnak össze

Ámde, ha már így alakult: ha ez felgyorsítja, hogy Hankó Balázsnak és Seszták Miklósnak a magyar hatóságok előtt kelljen elszámolniuk azzal, ahogyan éveken, évtizedeken keresztül milliárdokkal megkárosították a magyar embereket, akkor örömmel állok rendelkezésre

– írta Magyar, majd hozzátette: „Szívesen lemondanék a mentelmi jogomról, de erre nincs lehetőségem, hiszen arról az Országgyűlésnek kell döntenie. Ezért kérni fogom, hogy a menetelmi jog felfüggesztése iránti kérelmek megérkezése után, haladéktalanul hívjuk össze az Országgyűlés rendkívüli ülését annak érdekében, hogy egy perccel se kelljen tovább várnunk arra, hogy Hankó Balázzsal és Seszták Miklóssal valóban magasabb fokozatba kapcsolhasson az Út a börtönbe! program.”

Ami a 2024-es telefonos ügyemet illeti, mellyel kapcsolatban az ügyészség rekordgyorsasággal nyomozott, szeretném elmondani, hogy ma sem tennék másképp. Ma is megpróbálnám megakadályozni, hogy egy a hatalom által felbérelt provokátor fiatal lányokat és fiúkat zaklasson egy nyilvános szórakozóhelyen

– közölte a miniszterelnök, aki szerint a Legfőbb Ügyészség a mai bejelentésével elérkezett az eddigi mélypontra.

Magyar végül azt írta: „Az én lelkiismeretem tiszta, kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat, örömmel és büszkeséggel állok a hatóságok elé, mert ezzel is felhívhatom a figyelmet az ügyészség felelősségére a maffiaállam évekig tartó fenntartásában. Seszták Miklósnak, Hankó Balázsnak, Rogán Antalnak, a Matolcsy klánnak, az össze orbáni maffiózónak és kitartóiknak pedig üzenem: most tényleg indul az út a börtönbe program.”

Kapcsolódó
Matolcsy Györgyöt gyanúsítottként hallgatták ki

A HVG értesülése szerint hivatali visszaélés miatt folyik eljárás a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke ellen.  

The post Magyar Péter: Kérem az Országgyűlést, hogy haladéktalanul függessze fel a mentelmi jogomat first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Mbappé: Közel álltam a Liverpoolba igazoláshoz

Ruszin-Szendi egy 12 milliárdos tanácsadói megbízás és vadászatok biztosítása miatt tesz feljelentést

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF362.9Ft
23 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Sep 2026 08:10 UTC
Latest change: 23 Sep 2026 08:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF317.82Ft
23 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Sep 2026 08:10 UTC
Latest change: 23 Sep 2026 08:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »