„Nem lopás, hanem rablás” – Toroczkai élesen bírálta Magyar Pétert

Botrány és elfogadhatatlan, hogy Magyarország miniszterelnöke nyíltan gúnyolódik, vitatkozik ügyészekkel, burkoltan fenyegeti őket, és nyomást gyakorol rájuk – közölte X-en írt bejegyzésében Toroczkai László. A politikus ezzel az ügyészség és a miniszterelnök közötti vitához szólt hozzá a virtuális térben.

A Mi Hazánk elnöke szerint az is szánalmas, ahogy Magyar Péter a saját büntetőügyét magyarázza.

Szerinte az ügyészség még nagyon finoman fogalmazott vele kapcsolatban.

Erővel elvenni ugyanis egy állampolgártól a telefonját, azt többszöri kérésére nem visszaadni, majd (miután a biztonságiak a nyakánál fogva kidobták a szórakozóhelyről) a Dunába dobni, az bizony nem lopás, hanem rablás

– hangzott Toroczkai értékelése.

A politikus szerint az ügyészség pontosan azt teszi, ami a dolga. Azok ellen is vádat emel, akik milliárdokat loptak, és azok ellen is, akik bármit erőszakosan elrabolnak másoktól. Legyen az telefon vagy éppen egy kerékpár – tette hozzá.

The post „Nem lopás, hanem rablás” – Toroczkai élesen bírálta Magyar Pétert first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Magyar Péter kezdeményezi az országgyűlési képviselők mentelmi jogának eltörlését a közvádas bűncselekményeknél

Újabb másfél évtizedet tölthet rács mögött Harvey Weinstein

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.4Ft
24 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Sep 2026 22:10 UTC
Latest change: 23 Sep 2026 22:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.97Ft
24 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Sep 2026 22:10 UTC
Latest change: 23 Sep 2026 22:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »