Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról

Megállapodás született egy Patriot légvédelmi rendszerekhez szükséges rakétacsomag Ukrajnának történő átadásáról – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Azt ugyanakkor nem árulta el, melyik országgal állapodott meg Kijev.

Zelenszkij az Egyesült Államokban élő ukrán közösség képviselőivel és vezetőivel tartott találkozóján beszélt erről.

Megállapodtunk, nem mondom meg, kivel, egy Patriot rendszerekhez szükséges rakétacsomagról. Ez fontos döntés

– fogalmazott az ukrán elnök.

Ausztráliával és Finnországgal is megállapodtak

Zelenszkij az ENSZ Közgyűléséhez kapcsolódó diplomáciai tárgyalások eredményeiről is beszámolt – írja az MTI. Közlése szerint Ausztráliával biztonsági megállapodást kötöttek, amely Ukrajna harmincadik ilyen egyezménye.

Az ukrán elnök történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, mert állítása szerint ez az első ilyen egyezmény, amelyet Ukrajna egy NATO-n és Európai Unión kívüli országgal kötött.

Finnországgal közben drónokról szóló megállapodást írtak alá. Zelenszkij szerint az egyezmény mindkét ország képességeit erősíti.

Az ukrán delegáció az ENSZ Közgyűlésének keretében összesen húsz találkozót tartott különböző országok vezetőivel.

Zelenszkij szerint lekerültek a napirendről az orosz követelések

Az ukrán elnök beszélt az úgynevezett anchorage-i megállapodásokról is. Elmondása szerint az ezekben szereplő egyes kérdések, köztük Oroszország követelése az általa megszállt ukrán területek feletti szuverenitásának elismerésére, már nem részei a tárgyalásoknak.

Zelenszkij szerint a tárgyalási folyamat eltávolodott azoktól az elképzelésektől, amelyek Ukrajna semlegességére, illetve a Krím, Donyeck és Luhanszk megye, valamint a megszállt Herszoni és Zaporizzsjai területek feletti orosz szuverenitás elismerésére vonatkoztak.

Ebben szerinte az Egyesült Államoknak is szerepe volt, de a legfontosabb tényezőnek az ukrán fegyveres erők teljesítményét nevezte.

„Soha nem fogadjuk el” az orosz követeléseket

Zelenszkij úgy értékelte, hogy jelenleg az ukrán erők irányítják a helyzetet a harctéren.

Elismerte, hogy nehéz a helyzet, ugyanakkor azt mondta, az orosz haderőnek nincsenek jelentős előretörései, ahol pedig sikerül területet szereznie, azért rendkívül nagy veszteségeket szenved.

Az ukrán elnök szerint a fronthelyzet lehetővé teszi Kijev számára, hogy ne fogadja el Moszkva követeléseit, amelyeket jelenlegi formájukban Ukrajna „soha nem fog elfogadni”.

Zelenszkij szeptember 22. és 24. között tartózkodott az Egyesült Államokban, ahol részt vett az ENSZ Közgyűlésének 81. ülésszakához kapcsolódó magas szintű diplomáciai héten.

The post Titokzatos megállapodást kötött Ukrajna a Patriot rakétákról first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Oroszország hónapokon belül megtámadhat egy NATO-országot a dán hírszerzés szerint

Az EP jelentéstevője is megszólalt a magyar feltételességi eljárásról, de ő másért felel

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF366.61Ft
24 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 16:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 16:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF322.3Ft
24 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 24 Sep 2026 16:15 UTC
Latest change: 24 Sep 2026 16:08 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »