
Legalább ketten meghaltak, négy embert pedig eltűntként keresnek, miután egy nagy erejű robbanás romba döntött egy háromemeletes épületet Athén történelmi belvárosában – írja a BBC.
A baleset a turisták által sűrűn látogatott Plaka negyedben történt, egy kis utcában az Akropolisz és az Olümpiai Zeusz temploma között.
A helyi média szerint az épületben rövid távra kiadott szálláshely is működött. Az AFP helyi tisztviselőkre hivatkozva azt írta, hogy egy amerikai férfi és egy amerikai nő meghalt, két további amerikai turista pedig eltűnt. Egy, az épületben élő görög és egy brit állampolgárnak szintén nyoma veszett.

A Reuters a helyi rendőrség alapján arról írt, hogy a turistákat akkor kezdték eltűntként keresni, amikor nem jelentek meg az athéni repülőtéren a járatuk indulásakor. Szombat reggel előbb egy nő holttestét találták meg, később pedig a görög tűzoltóság közölte, hogy egy férfi holttestére is rábukkantak.
A háromemeletes épület a robbanás erejétől teljesen összeomlott. A szomszédos házak is megrongálódtak, a törmelék pedig beterítette az utcát. A helyi média szerint többen megsérültek a környező utcákra repülő törmelékektől, és néhány közeli épületet ki kellett üríteni.
A mentés során munkagépeket és hőkamerákat is bevetettek, miközben a romok között túlélők után kutatnak. A robbanás pontos okát még vizsgálják, de a hatóságok jelenleg gázszivárgásra gyanakszanak. Haris Doukas athéni polgármester a történteket „hihetetlen katasztrófának” nevezte.







