A 444-es könyvbemutató, amely igehirdetéssel kezdődött és keresztény énekkel zárult

A szerzőnek is lehetnek kedvenc részei egy könyvben: nekem a Sanszban a Holnap nem lesz című fejezet az egyik ilyen.

Ez azzal kezdődik, hogy elsétálok a budavári evangélikus templom mellett, ahol a nagynéném házasodott, és azt látom egy plakáton, hogy a nagynénémet haláláig kezelő onkológus tart előadást pont ott.

Jó alapanyag lesz ez a könyvhöz,

gondoltam akkor, 2024-ben, és ehhez még hozzávettem, hogy ez az onkológus, Bodoky György ráadásul a könyvem egyik főhősének, Esterházy Péternek is az orvosa volt, és Esterházy Gitta is ott volt aznap este az előadásán. De azt is beleszőttem a szövegbe, hogy a beszélgetést a nagynénémet és a lelkész nagyapámat régről ismerő Fabiny Tamás püspök vezette. Ez a sok személyes véletlen olyan szép szövevénnyé állt össze, hogy elég volt felvenni és követni a szálakat, és már kész is volt a fejezet.

A könyv megjelenése után aztán megérkezett Fabiny püspök meghívója, hogy beszélgessünk erről ugyanott, ugyanabban a szabadegyetemi sorozatban.

Örömöm és lámpalázam tovább fokozódott, amikor a közönségből rám köszönt az általam megírt jelent két további szereplője, Bodoky és Esterházy Gitta is, akik így meghallgathatták, ahogy felolvasom a róluk szóló részt.

Arra, őszintén szólva, nem is gondoltam előtte, hogy azért ez az esemény kicsit kilóg a 444-es könyvbemutatók sorából, már abban az értelemben, hogy ezeket általában nem egy kápolnában tartjuk, nem egy püspök a moderátor, és se igehirdetés, se közös éneklés nem szokott lenni. De akkor már ezt is kipipálhatjuk.

A beszélgetés visszanézhető az evangélikus egyház YouTube-ján:


Forrás

Érdekességek

Robbanás döntött romba egy épületet az Akropolisz közelében Athénban, legalább ketten meghaltak

Nem várt támadást indított Irán, megsérült 5 amerikai katona

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.19Ft
26 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 18:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 18:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.59Ft
26 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 18:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 18:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »