Republikánus és demokrata szenátorok együtt kérik Trumpot, hogy vonja vissza Putyin meghívását a G20-csúcsra

Tizennégy demokrata és republikánus szenátor közösen szólította fel Donald Trumpot, hogy vonja vissza Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívását a decemberi, Miamiban rendezendő G20-csúcstalálkozóra – írja a Politico.

A levelet Roger Wicker mississippi republikánus szenátor, a szenátus fegyveres erőkkel foglalkozó bizottságának elnöke, valamint Jeanne Shaheen New Hampshire-i demokrata szenátor, a külügyi bizottság rangidős demokrata tagja kezdeményezte azután, hogy Marco Rubio külügyminiszter meghívta Putyint az eseményre.

„Putyin elnököt kizárólagos felelősség terheli azért, hogy Oroszország teljes körű háborút indított Ukrajna ellen”

– írták a szenátorok, hozzátéve:

„Komoly aggályokat vet fel, ha lehetővé tesszük Putyin részvételét az Egyesült Államokban rendezett G20-csúcstalálkozón, mert ezzel legitimálhatjuk és normalizálhatjuk azt az orosz vezetést, ami továbbra is nap mint nap ukrán polgári célpontokat támad.”

A levél arra is emlékeztet, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezetett be Putyinnal, Anton Sziluanov pénzügyminiszterrel és az orosz delegáció más tagjaival szemben. A szenátorok szerint ha Washington nem vesz részt Oroszország nemzetközi elszigetelésében, Putyin kevésbé lehet érdekelt abban, hogy tűzszünetről és az ukrajnai háború lezárását célzó további tárgyalásokról egyeztessen.

Az orosz elnöki hivatal egyelőre nem közölte, hogy Putyin elfogadta-e az amerikai meghívást. A Bloomberg szerint a Kremlhez közel álló források úgy látják, Putyin valószínűleg nem vesz részt a G20-csúcson, ehelyett inkább egy Hszi Csin-ping kínai elnök által kezdeményezett találkozóra utazhat.


Forrás

Érdekességek

The nation’s cartoonists on the week in politics

Borízű hang #287 [hosszú]: Az orbánista gengszterizmus szellemvasútja

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.19Ft
26 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 18:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 18:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.59Ft
26 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 18:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 18:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »