„Nem akartam bántani, csak kikísérni” – állítja a férfi, aki elől menekülve lábát törte Demjén Patrik, az MTK kapusa

Garázdaság gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség az ügyben, amiben súlyosan megsérült Demjén Patrik, az MTK kapusa – derül ki a Blikk cikkéből. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint szeptember 22-én a XIII. kerületi Szabolcs utcába kértek rendőri intézkedést, a helyszínről pedig előállítottak egy férfit.

A férfi később a közösségi médiában maga is beszámolt a történtekről. Azt írta, ő szólította meg Demjént a lakóházban, mert azt hitte, illetéktelen tartózkodik az épületben. Állítása szerint többször előfordult, hogy idegenek jártak be a házba, ajtókat próbáltak nyitogatni, a kukákban turkáltak, a lépcsőházban aludtak.

„Feltettem neki a kérdést, hogy itt laksz? Azt mondta, igen”

– írta a férfi, aki ezután állítása szerint arra kérte Demjént, hogy mutassa meg, hol lakik. A kapus ekkor elfutott, majd futás közben megsérült. A férfi azt állítja, hogy nem támadta meg a labdarúgót: „Nem bántottam, nem is akartam bántani!”

A Blikk más forrásokból úgy értesült, hogy a férfi nem egyedül volt, és társával együtt agresszívan lépett fel, ezért láthatta jobbnak Demjén, ha elfut.

A férfi azt is írta, hogy a rendőrségi jegyzőkönyv felvétele után másnap felkereste a kapust. „Nem ismertem fel Patrikot, félhomály volt, és csak azután esett le, hogy ki. (…) Elmondtam neki, hogy mennyire őszintén sajnálom az esetet, nem akartam bántani, csak kikísérni” – fogalmazott, hozzátéve, bocsánatot is kért tőle.

Demjén az incidensben lábközépcsonttörést szenvedett, és az első hírek szerint másfél-két hónapig nem játszhat. A kapus nyáron igazolt vissza az MTK-hoz Debrecenből, ahol alapember lett, az NB I első nyolc fordulójában minden bajnokin ő védett. Marco Rossi többször is meghívta a magyar válogatott keretébe, pályára azonban nem lépett a nemzeti csapatban.


Forrás

Érdekességek

Young men are swinging away hard from Republicans, pessimistic about economy, new poll finds

A szélsőjobboldal erősödésére nem válasz, ha mindenki összezár ellene

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.14Ft
26 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 20:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 20:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.56Ft
26 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Sep 2026 20:25 UTC
Latest change: 26 Sep 2026 20:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »