A különböző adók és az infláció is felhajtották a bankszámladíjakat: Magyarország az EU élmezőnyében a drágulásban

Gyakran hallani, hogy a magyar bankszámlák, a hazai pénzügyi szolgáltatások drágák. Ezt az állítást önmagában nehéz megítélni, az viszont kétségtelenül kiderül az alábbi ábrából, hogy

a pénzügyi szolgáltatások és így a hazai számlacsomagok érdemben drágultak 2010 óta.

Mint látható, az emelkedés messze meghaladta az Európai Unióban vagy épp a régióban mért drágulást. Ez derül ki a harmonizált fogyasztói árindex (HICP) értékeiből.

A pénzügyi szolgáltatások ára 2010-hez képest több mint a 2,6 szorosára nőtt Magyarországon. Ezzel szemben az Európai Unióban átlagosan durván 1,5 szeresére emelkedett e szolgáltatások átlagára. A magyar drágulás ráadásul a régiós országok között is kiemelkedő volt: a lengyelek futottak be a második helyre – náluk 2,1-szeres volt a növekmény.

Az ábrára tekintve láthatók jelentősebb díjváltozások is – a Bankmonitor szakértői megnézték, hogy ezek milyen okokra vezethetők vissza. Az látszik, hogy díjemelkedéssel jártak együtt az új adók, és az infláció is pumpálta a bankszámlaköltségeket.

Adóemelések, adóváltozások miatti díjemelések

A szakértők négy tételt emeltek ki:

Az utóbbi esetben 2025 januárjáig kellett várni ahhoz, hogy ezen emelés is megjelenjen a számladíjakban, ugyanis a bankok nem háríthatták át ezen adóváltozást az ügyfeleikre 2024-ben.

Infláció miatti jelentősebb díjemelések

Az ábráról az is leolvasható, hogy a durvább inflációs évek is megdobták a banki díjakat:

Az intézkedés, ami nem emelte a banki díjakat

Az elemzésben kitértek arra, hogy volt olyan jogszabályi intézkedés is, ami mérsékelte a pénzügyi szolgáltatások árát. Ki kell emelni a jogszabályi ingyenes készpénzfelvételt, amit 2014 februárjában vezettek be.

Eredetileg havi két alkalommal lehetett felvenni készpénzt bármely hazai bankautomatából díjmentesen, összesen 150 ezer forint összegben. Ezzel a lehetőséggel a fogyasztók kizárólag egy bankszámlájuk kapcsán élhetnek.

Soós Lajos / MTI

Érdekesség, hogy a díjmentes készpénzfelvétel 2026 februári megduplázása – a havi összeglimitet 300 ezer forintra emelték – nem befolyásolta a pénzügyi szolgáltatások áremelkedését. Ennek az az oka, hogy 2026-ban havi egy belföldi, saját banki automatából történő 50 ezer forint összegű készpénzfelvétel díja jelenik meg az inflációs statisztikában. Márpedig ez az összeg eddig is a jogszabályi ingyenes küszöb alatt volt.

Megemelheti egyáltalán a bank a díjakat?

Azt tehát határozottan ki lehet jelenteni, hogy a jogszabályi változások, kormányzati intézkedések érdemben befolyásolták a pénzügyi szolgáltatások hazai díjait. A kérdés az, hogy ezt megtehetik-e a bankok egyáltalán?

Alapvetően arról már sokan hallottak, hogy a számlaköltségeket nem módosíthatják tetszés szerint a pénzintézetek. Egy meghatározott lista van – ezt a bankok jellemzően az üzletszabályzatukban teszik közzé –, amely felsorolja a díjemelés lehetséges okait.

A legközismertebb ok, ami ezen a listán szerepel, az infláció, azaz a fogyasztói árindex:

a bankok minden évben megemelhetik az előző éves átlagos áremelkedésnek megfelelően a számlaköltségeket.

Ezt jellemzően tavasszal teszik meg, de az idei évben az önkéntes díjstop miatt ez a folyamat júliusban indult el.

Azt már jóval kevesebben tudják, hogy ez a banki oklista még számos elemet tartalmaz. Jellemzően szerepel rajta az adókörnyezet megváltozása, illetve a jogi környezet módosulása is. Vagyis

a bankok jellemzően átháríthatják az adóemeléseket.

Ezen belül is elsősorban azokat, amelyek közvetlenül egy adott tételhez köthetők, ilyen például a tranzakciós illeték. Ezért is jelenik meg ezen adótípus változása olyan jelentősen a pénzügyi szolgáltatások árában.

Mennyire drágultak a pénzügyi szolgáltatások a hazai inflációhoz képest?

A hazai pénzügyi szolgáltatások nemzetközi összevetésben kiemelkedő mértékben drágultak. De ugyanilyen fontos tényező, hogy a magyar áremelkedéshez képest milyen képet lehet látni. Elképzelhető lehetne az is, hogy hazánkban minden ilyen mértékben drágult, így a bankok áremelése nem kiugró.

A valóság azonban nem ezt mutatja: 2010 és 2026 július között a hazai árak kicsivel több mint a kétszeresére nőttek. A számítás során a KSH éves átlagos áremelkedéseit összegeztük, majd megnöveltük az idén július végéig látott áremelkedéssel. Az így kapott inflációs érték alapján 2,04 szeresére emelkedtek az árak. Ez pedig elmarad a pénzügyi szolgáltatásoknál látott 2,62 szeres növekedéstől.

Vagyis a pénzügyi szolgáltatások, bankszámlák nem kis részben a magas magyar infláció miatt drágultak gyorsabban hazánkban, mint a régió más országaiban. Ugyanakkor

a banki szolgáltatások áremelkedése érdemben meghaladta a hazai infláció mértékét.

Ez az extra áremelkedés pedig nem kis mértékben az ebben az időszakban bevezetett adóknak tudható be.

Vajda János / MTI

Az általános drágulás azért nem azt jelenti, hogy nincsenek olcsó bankszámlák

A szakértők szerint meg kell jegyezni, hogy a hazai lakossági bankszámlákat kettősség jellemzi.

  1. A pénzügyi szolgáltatások áremelkedésébe nem kis részben a bankszámlák díjváltozásai is közrejátszottak.
  2. Ugyanakkor egyre szélesebb körben, több banknál jelennek meg egyre olcsóbb ajánlatok.

Így az általános drágulás mellett egyre többen tudják egyedileg mérsékelni a valós számlaköltségüket. Mindenkinek érdemes megnéznie a júliusi, augusztusi számlakivonatát, abból kiderül, hogy a saját díjai hogyan alakulnak.

Ezt követően egy kalkulátor segítségét is érdemes lehet igénybe venni, hogy megtudjuk, az egyes bankok csomagjaiért mennyit kellene fizetni banki szokásaink mellett. Így rögtön kiderülhet, hogy egy bankváltással, csomagmódosítással ki mennyit spórolna.

The post A különböző adók és az infláció is felhajtották a bankszámladíjakat: Magyarország az EU élmezőnyében a drágulásban first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Tömeges lövöldözésekben legalább 27 ember neghalt Dél-Afrikában

Rossz hír a benzinárakról: Irán nem enged Trumpnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.63Ft
27 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 13:20 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 13:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.47Ft
27 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 13:20 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 13:13 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »