Autósoknak: mostantól sokkal könnyebben lebuknak a gyorshajtók a szlovén autópályákon

Szeptembertől szakaszos sebességméréssel szűrik ki a gyorshajtókat több szlovéniai autópálya-szakaszon, és ez nagyon sok magyar autóst is érint, akik a Szlovénián keresztül közelítik meg az Adriát és Olaszországot – írja cikkében az Origo.

Mint ismert, a szakaszos sebességmérés nem egyetlen pillanatnyi sebességet vizsgál, hanem azt számolja ki, hogy milyen átlagtempóval tette meg az adott gépjármű a kijelölt útszakaszt.

Ennek a módszernek a bevezetése hamarosan a hazai autópályákon is megtörténhet. Vitézy Dávid építési és közlekedési miniszter a közelmúltban azt közölte, hogy – mivel havonta ezres nagyságrendben közlekednek úgy autósok a magyar autópályákon, hogy az átlagsebességük meghaladja a 180 kilométer per órát – a tárca vizsgálja az átlagsebesség-mérés bevezetését, valamint a kirívó sebességtúllépés külön jogi kategóriájának megteremtését.

Nem ugyanaz 50 helyett 63-mal vagy 150-nel menni, a szabályozásnak és a szankcióknak is tükrözniük kell ezt a különbséget

– fogalmazott a miniszter.

Az Origo cikke szerint a szlovén hatóságok szeptemberben három autópálya-szakaszon hitelesítették a szakaszos sebességmérő rendszereket, és 2026. szeptember 2-tól az ott rögzített mérési eredmények már felhasználhatók a gyorshajtás miatti szabálysértési eljárásokban. A rendszer

  • a Logatec–Vrhnika,
  • a Ljubljana Brod–Vodice
  • és a Grosuplje–Ivančna Gorica szakaszon működik.

A negyedik, Podmilj–Ločica közötti szakasz hitelesítése szeptember 16-án zárult le. Ez a szakasz a stájer autópályán, Maribor irányába található, és szintén bekerült a rendszerbe – idézik a Republika Slovenija információját.

A portál figyelmeztet: önmagában az sem segít, ha valaki egy kamera közelében lassít le, hiszen a teljes szakaszon betartott átlagsebesség számít. Mint írják, a szlovén szabályok szerint az autópályán elkövetett gyorshajtásért többféle bírság szabható ki – ezek 40 eurótól 1200 euróig terjednek. Ugyanakkor az 1200 eurós büntetés nem a szakaszos méréshez külön bevezetett „automatikus büntetés”, hanem a szlovén autópályás gyorshajtás egyik legsúlyosabb, jogszabályban meghatározott szankciója.

The post Autósoknak: mostantól sokkal könnyebben lebuknak a gyorshajtók a szlovén autópályákon first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Az AfD már a kapuk előtt

Használjuk ki ezt a napos, kellemes szeptemberi vasárnapot!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.64Ft
27 szept · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 15:25 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 15:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.67Ft
27 szept · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Sep 2026 15:25 UTC
Latest change: 27 Sep 2026 15:17 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »