A hó és a jég visszaveri a napfény jelentős részét, így kevesebb napenergiát nyel el a Föld, ami hűti a bolygót – ennek a hatásnak a mértéke azonban attól is függ, milyen felszínt borít a hó. A Duke Egyetem kutatója, Sarah Cooley és munkatársai az északi félteke tavait hasonlították össze a környező szárazfölddel: 22 évnyi műholdas megfigyelés alapján vizsgálták, mennyi ideig marad meg rajtuk a hó és a jég, és mennyi napfényt vernek vissza.

A Geophysical Research Letters című folyóiratban közölt eredmények alapján kiderült, hogy a tavak hűtő hatása egységnyi területre vetítve csaknem kétszer akkora, mint a szárazföldé: négyzetméterenként 14,4 watt, szemben a szárazföld 8,2 wattjával. A különbség különösen a tűlevelű erdőkkel borított északi, úgynevezett boreális övezetben szembetűnő. Ez a terület Észak-Amerika, Európa és Ázsia északi részén húzódik, és itt a hó és a jég hűtő hatásának több mint negyede a tavaknak köszönhető.

A kutatók két okát azonosították a jelenségnek. Egyrészt a szárazföldön hamarabb olvad el a hó, így a talaj már elnyeli a napfényt, amikor a tavakat még hó és jég fedi. Másrészt a behavazott tó még akkor is világosabb felület, amikor a szárazföldet is hó borítja: a nyílt tófelszínt egyenletesen fedi a hó, míg az erdős területeken a fák sötét lombkoronája a hótakaró fölé nyúlik.

A szerzők szerint a klímamodellek ugyan számolnak a hó és a jég hűtő hatásával, a tavak hozzájárulását azonban többnyire nem különítik el a környező szárazföldétől, így az éghajlati energiamérleg egy fontos évszakos eleme hiányozhat belőlük. Ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy a tavak hűtő hatása nem ellensúlyozza a globális felmelegedést, az eredmény mindössze az éghajlati rendszer egy idáig figyelmen kívül hagyott részére hívja fel a figyelmet.

A felmelegedés miatt persze maga a hűtő hatás is veszélyben van: egy júliusban megjelent nemzetközi kutatás szerint magas szén-dioxid-kibocsátás mellett az északi félteke tavainak téli jégborítása a század végére nagyjából 40 nappal rövidülhet.

Forrás