A Tisza-kormányt elismerés illeti azért, hogy a gazdaságpolitika hitelességét, az intézmények helyreállítását és a kiszámíthatóbb üzleti környezetet a közéleti vita középpontjába állította.

Magyarországnak, miután éveken át a politikai klientúra érdekei sokszor felülírták a gazdaságpolitikai megfontolásokat, nagy szüksége van olyan kormányzásra, amely képes helyreállítani a bizalmat, megerősíteni a jogállamot, és elhitetni az állampolgárokkal, hogy a közpolitikai döntéseket átgondolt tervezés és az érintettek bevonása, nem pedig zárt ajtók mögötti rögtönzés vezérli. Éppen ezért hiba a tervezett vagyonadó. Épp azt a hitelességet gyengítené, amelyet a kormánynak most fel kellene építenie.

A tervezett magyar vagyonadóval szemben már számos gyakorlati érv elhangzott. A kritikusok megkérdőjelezték, hogy hatékonyan beszedhető-e, hozna-e érdemi bevételt, illetve nem fogná-e vissza a beruházásokat és a vállalkozókedvet. Ezek nem pusztán elméleti aggályok. Németország 1997 óta nem szedi a vagyonadót, miután az alkotmánybíróság az eszközök eltérő értékelését az egyenlő bánásmód elvével összeegyeztethetetlennek találta; Svédország 2007-ben, a tőkekiáramlással kapcsolatos aggodalmak közepette eltörölte a vagyonadót; Franciaország pedig 2018-ban az általános vagyonadót egy szűkebb, ingatlanokra kivetett adóval váltotta fel.

A vagyonadót alkalmazó OECD-országok száma az 1990 körüli nagyjából tucatnyiról mára néhányra csökkent. Ahol pedig fennmaradt, ott is kevés bevételt hoz: jellemzően a GDP egy százalékánál jóval kevesebbet, és az összes adóbevételnek is csak apró töredékét. Ma már csak néhány OECD-tagország vet ki egyéni nettó vagyonadót, szemben az 1990-es nagyjából tucatnyi országgal, és a bevételek alacsonyak. 2016-ban a GDP mintegy 0,2 százalékától (Spanyolország) 1,0 százalékáig (Svájc) terjedtek, ami az összes adóbevétel 0,5-3,7 százalékának felelt meg. A Tax Foundation 2024-es, 2022-re vonatkozó frissített adatai hasonló képet mutatnak.

Magyarországi becslések azt mutatják, hogy a tervezett adó a teljes adóbevétel 0.3-1%-át hozná be. A kormány saját, optimista becslése szerint az adó évente 300-600 milliárd forintot hozna; a GKI Gazdaságkutató elemzői szerint a leggazdagabb magyarok látható vagyonának megadóztatása a gyakorlatban inkább 125 milliárd forint körüli bevételt eredményezne. A mintegy 37 ezer milliárd forintos teljes államháztartási bevételhez (ld. KSH) viszonyítva még az optimista becslés is a költségvetés két százaléka alatt marad, a reálisabb becslés pedig körülbelül egyharmad százalék. Az adóelkerülés, az értékelési viták és az adminisztráció költségei után a tényleges hozam ennél is alacsonyabb lenne.

Összefoglalva, az európai tapasztalat azt mutatja, hogy ezt az adót nehéz jól megtervezni, és könnyű vele kárt okozni a gazdaságnak.

Szerintünk azonban az erősebb ellenérv nem gyakorlati, hanem erkölcsi. A vagyonadót nemcsak aszerint kell megítélni, hogy mennyi pénzt hoz, hanem aszerint is, mit üzen a tulajdonról, az igazságosságról és az államhatalom határairól. Kifogásaink két csoportba sorolhatók.

Forrás