Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol

Szakálligazításra érkeztek a NAV revizorai, és több súlyos szabálytalanságot is feltártak a baranyai barber shopokban: volt, aki nem adott nyugtát, más adószám nélkül működött, egy vállalkozónak pedig már egy éve törölték az adószámát.

A Nav által kiadott közlemény szerint a revizorok egy online időpontfoglaló rendszeren keresztül jelentkeztek be egy belvárosi fodrászüzletbe,  a szolgáltatás igénybevétele után a vállalkozó azonban semmilyen számviteli bizonylatot nem állított ki. Igaz, nem is tudott volna, mert sem nyugtatömbbel, sem számlatömbbel nem rendelkezett.

Egy másik „barber” ugyan adott nyugtát, csak az adószámát már egy éve törölték. De neki legalább volt korábban, ellentétben a harmadik ellenőrzésre kiválasztott barberszalont üzemeltetővel, akinek soha nem is volt adószáma.

A nyugtaadási kötelezettség elmulasztása akár kétmillió forint mulasztási bírsággal és üzletzárással is járhat, de az adószám nélkül végzett tevékenység is súlyos szankciót vonhat maga után. 

Mindhárom, NAV-revízión megbukó baranyai barber, a mulasztási bírságon túl, a bevételeltitkolás miatt további adóvizsgálatra számíthat.

The post Barber shopokban razziázott a NAV, nemhogy számlákat, adószámot is alig találtak valahol first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Szoboszlai nélkül összeomlott a Liverpool, a Manchester City kiütötte Kerkezéket

Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.18Ft
12 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Oct 2026 11:55 UTC
Latest change: 12 Oct 2026 11:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.75Ft
12 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Oct 2026 11:55 UTC
Latest change: 12 Oct 2026 11:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »