A WHO sem tudja, mi okozta a szibériai pestislaboratórium dolgozójának halálos tüdőgyulladását

Az egészségügyi világszervezet, a WHO október 10-én kiadott közleménye szerint továbbra sem tisztázott, mi volt az első számú oka annak a szövődménynek, amely egy pestis vizsgálatára szakosodott szibériai kutatóközpont dolgozójának tüdőgyulladását és október 2-án bekövetkezett halálát okozta – írja a Reuters.

Korábban megírtuk, hogy a kelet-szibériai Irkutszkban 1934-ben alapított Pestis elleni Kutatóintézet egyik alkalmazottjánál „ismeretlen etiológiájú tüdőgyulladást” diagnosztizáltak, a 28 éves Darija Sipilova pedig október első napjaiban elhunyt. A WHO mostani tájékoztatása szerint az oroszországi hatóságok arról számoltak be, hogy a laboratóriumi dolgozó és a vele kapcsolatba került személyek vizsgálati eredményei negatívnak bizonyultak a vizsgált, magas kockázatú bakteriális kórokozó tekintetében; az érintetteknél továbbra sem jelentkeztek tünetek, és nem azonosítottak további, az esettel összefüggő súlyos tüdőgyulladásos megbetegedést sem. (A pusztító középkori tömegjárványokat kiváltó Yersinia pestis baktérium kifejezetten virulens törzse egyébként bizonyítottan a mai Oroszországból terjedt át Európára.)

„A rendelkezésre bocsátott információk alapján… a WHO nem talált bizonyítékot az eseménnyel összefüggő folyamatos fertőzésterjedésre. Továbbra is bizonytalansági tényező, hogy az elhunyt laboratóriumi dolgozó esetében nem született megerősített diagnózis” – idézi a Reuters a WHO közleményét.

A közösségi médiában azután kezdtek terjedni a közegészségügyi kockázatokkal kapcsolatos, különféle összeesküvés-elméleteket tápláló aggodalmak, hogy a laboráns halála után az oroszországi a hatóságok közel 200 személyt karanténba és szigorú megfigyelés alá helyeztek.

Az orosz hatóságok közlése szerint mindenesetre az elhunyt laboratóriumi dolgozó korábban megkapta a szükséges védőoltásokat, szervezetében pedig nem találtak a munkájával összefüggésbe hozható mikroorganizmusokat. Október 8-i legutóbbi hivatalos jelentés szerint az illetékes hatóságok elvégezték az elhunyttal kapcsolatba került összes személy egészségügyi ellenőrzését, és a bevett protokollnak megfelelően teljes körű tájékoztatást adtak a WHO-nak.

A Reuters ugyanakkor emlékeztet rá, hogy a globális egészségügyi hatóságok a SARS-CoV-2 új koronavírus okozta COVID-19 pandémia kitörése óta fokozott figyelemmel kísérik a tisztázatlan eredetű, halálos tüdőgyulladásos eseteket, mivel a súlyos szövődményt kiváltó okok gyakran nem állapíthatók meg azonnal a szokásos módszerekkel.


Forrás

Érdekességek

Borúsan indul a hét, egyre hűvösebb az idő

A makrogazdasági stabilizáció mikroökonómiai alapjainak kidolgozásáért járt idén a közgazdasági Nobel-emlékdíj

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF364.99Ft
12 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Oct 2026 13:55 UTC
Latest change: 12 Oct 2026 13:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF326.46Ft
12 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Oct 2026 13:55 UTC
Latest change: 12 Oct 2026 13:48 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »