Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Közel négy és fél éves mélypontra, 13,60 százalékra esett augusztusban a személyi kölcsönök megkötött szerződésekben szereplő átlagos kamata. Egyetlen hónap alatt 0,41 százalékkal csökkent a jegybank által számított érték. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az elmúlt időszakban folyamatosan vitték lejjebb a kamatokat a bankok. A változások több pénzintézetnél az alacsonyabb hitelösszegsávokat is érintették, ami szintén hozzájárul az átlagérték eséséhez. Az átlagkamat csökkenése folytatódhat, hiszen augusztus végén és szeptemberben is akadtak bankok, amelyek a korábbinál kedvezőbb feltételekkel kínálták ezeket a hiteleket.

A személyi kölcsönök iránti kereslet nagyon erős. A 2026 első nyolc hónapjában megkötött új szerződések összege megközelítette az 1000 milliárd forintot, ami 36,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt. A szerződések száma valamivel lassabb ütemben emelkedett: 18,6 százalékkal 277 ezerre. Az egy ügyletre jutó átlagos összeg is jelentősen nőtt, és a tavalyi első nyolchavi 3,13 millióval szemben idén már 3,60 millió forintot ért el.

Csak idő kérdése a 9 százalék alatti kamat

A BiztosDöntés.hu személyi kölcsön kalkulátorának adatai azt mutatják, hogy az elmúlt időszak kamatcsökkentései nyomán egyre több a 9,5 százalék alatti éves kamatról szóló ajánlat, és a legjobbak már közelítenek a 9 százalékhoz. Gergely Péter szerint csak idő kérdése, hogy mikor jelenik meg az első 9 százalék alatti kamat a bankok kínálatában.

  • Az Erste szeptember második felében csökkentette egyes összegsávokban a személyi kölcsöne kamatait. Ennek nyomán a legkedvezőbb, elérhető éves kamat most 9,04 százalék. Ehhez legalább 7 millió forintos hitelösszeg, minimum havi 500 000 forint rendszeres jóváírás és hitelfedezeti biztosítás megkötése is szükséges.
  • Az UniCredit Banknál akár 9,18 százalék is lehet a személyi kölcsön éves kamata abban az esetben, ha a hitel összege eléri a 7 millió forintot, az ügyfél havi jövedelme minimum 450 000 forint, és hitelfedezeti biztosítást is köt az ügylethez kapcsolódóan. Az UniCredit Banknál a személyi kölcsönhöz kapcsolódóan jóváírási akció is tart.
  • A CIB Bank Előrelépő Személyi Kölcsönénél 9,38 százalék a legkedvezőbb, éves kamat. Ehhez legalább 7 millió forint igénylése szükséges, és az is, hogy az ügyfél a legkedvezőbb minősítési kategóriába essen.
  • Az MBH Bank Extra Plus kölcsönénél 9,39 százalék is lehet az éves kamat teljesen online igénylés esetén. További feltétel, hogy az igényelt összeg érje el az 5 millió forintot, és az adós havi jövedelme pedig legalább 400 000 forint legyen.
  • A Trive Bank kizárólag online igényelhető eHitel Expressz nevű konstrukciójánál 9,4 százalék az éves kamat. A hitel összege 500 000 forint, a futamidő pedig 6 hónap lehet.
  • A MagNet Banknál a zöld célokra felhasználható személyi kölcsönnél 9,5 százalék az elérhető legalacsonyabb kamat. Itt 8 millió forint feletti összeg igénylése a legfontosabb feltétel.
  • A Provident akciós jelleggel, október 19-ig tartja kínálatban a Jövőkép kölcsönt Ennél a hitel összege 400 000 és 1,2 millió forint között lehet, miközben a futamidő 22 hónap, az éves kamat pedig 9,54 százalék.
  • A Magyar Cofidis Banknál 9,9 százalék is lehet a személyi kölcsön éves kamata. Ehhez a hitel összegének 3 millió és 4,99 millió forint között kell lennie, 60 hónapos futamidő mellett. Fontos feltétel az is, hogy az adós havi nettó jövedelme 550 000 forint felett legyen.
  • Az OTP Bank Otthon Személyi kölcsönénél 9,99 százalék az elérhető legalacsonyabb éves kamat. Itt feltétel, hogy az igénylő havi jövedelme érje el a 400 000 forintot, a hitel összege pedig 14 millió forint felett legyen.
  • A K&H kiemelt személyi kölcsönénél 9,99 százalék az éves kamat. Ehhez az ügyfélnek legalább 3 millió forintot kell igényelnie, a jövedelemnél pedig legalább 400 000 forint az elvárás.

The post Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hazazavarta a jászberényi kórház Miklóst, fél óra múlva halott volt

Nem a kéthengeres motor a legnagyobb baja ennek a használt Fiatnak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

Vélemény

A jelenlegi politikai környezetben – ahol a parlamenti struktúra nem biztosítja a valódi fékek és ellensúlyok működését – különösen fontos, hogy legyenek olyan politikai és civil hangok, amelyek a nyilvánosságban és a társadalmi párbeszédben képesek konstruktív kontrollt gyakorolni. -Jámbor Péter


HU EUR/HUF365.01Ft
12 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 12 Oct 2026 15:55 UTC
Latest change: 12 Oct 2026 15:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.15Ft
12 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 12 Oct 2026 15:55 UTC
Latest change: 12 Oct 2026 15:49 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
⚡You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »