A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek

A Fővárosi Törvényszék felszólította Sára Botond főispánt, hogy az MSZP-s Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek – tudta meg a Telex.

A laphoz eljutott, Sárának címzett bírósági végzésben az áll: „tegyen eleget akként, hogy a főpolgármester által a fővárosi közgyűlés 2025. november 26. napi ülésére benyújtott előterjesztésében foglaltak szerint a főpolgármester-helyettesnek javasolt fővárosi közgyűlési tagot megválasztó közgyűlési határozatot pótolja.”

Ezen a napon Karácsony Gergely főpolgármester 2019-2024 közötti helyettesét, Tüttőt jelölte egy bírósági felszólításnak eleget téve, de elbukott a szavazáson. Ezután Sára Botond kezdeményezte a bíróságon, hogy ha már a közgyűlés nem tud helyettest választani, ő pótolhassa a hiányosságot.

Karácsonynak az új közgyűlés megalakulás óta, azaz másfél éve nincs helyettese, ami miatt a testület törvénytelenül működik. A törvény értelmében a főpolgármesternek legalább egy olyan helyettest kell választani, aki a közgyűlés tagja. Karácsony 2024 novemberében másik korábbi helyettesét, a fővárosi hivatal mostani főigazgatóját, Kiss Ambrust és egykori kihívóját, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetőjét, Vitézy Dávidot jelölte, ám az ő megválasztásukról végül nem szavaztak, tudván, hogy úgysem lenne meg egyiküknek sem a többsége.

Korábban a Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla is kötelezte Karácsonyt és a közgyűlést, hogy válasszanak helyettest, ám erre a közgyűlési politikai patthelyzet miatt nem került sor, így a törvény betartásáért felelős főispánnak kell helyettest jelölni: a Törvényszék mostani döntése értelmében pedig ez kizárólag Tüttő lehet.

Sára Botond reagált

„A kormányhivatal azért fordult a bírósághoz, hogy a fővárosnak végre legyen főpolgármester-helyettese. A bíróság a mai napon úgy döntött, hogy a kormányhivatal kizárólag azt teheti meg, hogy a Karácsony Gergely által 2025. november 26-án beterjesztett, Tüttő Kata helyettesnek megválasztására irányuló közgyűlési döntést pótolja. Tehát Tüttő Kata megbízása a bíróság döntése, ebben a kormányhivatalnak nincs mérlegelési lehetősége.
Ettől csak abban az esetben térhet el a kormányhivatal, ha Tüttő Katával szemben törvényi kizáró ok áll fenn. A bíróság döntésének kiértékelését és a kizáró okok megvizsgálására irányuló eljárást a kormányhivatal megkezdi” – írta a főispán a Facebookján.

A törvény értelmében ugyanis a főispán végső soron maga is kiválaszthat valakit, aki megfelel a jogszabályoknak, vagyis közgyűlési képviselő, de nem tölt be polgármesteri vagy alpolgármesteri pozíciót valamelyik kerületben – ami eleve jelentősen szűkíti a jelöltek lehetséges körét. Jó eséllyel senkit sem lehet kötelezni arra, hogy akarata ellenére főpolgármester-helyettes legyen, ám Tüttő minden bizonnyal vállalná a feladatot. A kiválasztási folyamatról részletesen az új közgyűlés megalakulásakor írtunk.

The post A bíróság felszólította a főispánt, hogy Tüttő Katát jelölje főpolgármester-helyettesnek first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

15-en meghaltak egy perui helikopterbalesetben

Sikeres operaénekessel jár Janicsák Veca: „Szerelem volt első látásra”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.44Ft
25 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 01:25 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 01:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF321.26Ft
25 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 25 Feb 2026 01:25 UTC
Latest change: 25 Feb 2026 01:19 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek