A covid elleni immunitás mértéke attól is függ, hogy valaki oltást vagy fertőzést kapott előbb

Spanyol kutatók friss tanulmánya szerint befolyásolja a covid elleni immunitást, hogy valaki előbb fertőződött-e meg a vírussal, vagy előbb kapott-e oltást. Az eredetileg a Nature Communications folyóiratban megjelent tanulmány szerint a legtöbb ember hibrid immunitással rendelkezik, azaz a víruson is átesett és covidoltást is kapott. A vizsgálatba a közép-katalóniai egészségügyi intézet egészségügyi dolgozóit vonták be, akik különösen veszélyeztetettek voltak a járvány idején – írja a Medical Xpress.

A kutatók 2020 és 2023 között többször gyűjtöttek vérmintákat a 357 egészségügyi szakembertől a COVIDCatCentral kohorszban. Közülük 160-an oltás után, míg 197-en azelőtt fertőződtek meg, 98 százalékban az eredeti, wuhani variánssal. A kutatók a mintákból származó adatok alapján mind a tünettel, mind a tünet nélkül jelentkező fertőzéseket megvizsgálták, majd az antitest- és a T-sejt-válaszokat (utóbbi egy fehérvérsejt, amelynek az immunválasz működésében van szerepe) öt különböző vírusantigénre is elemezték.

Az eredmények szerint az előbb fertőzöttekhez képest azok, akik először oltás útján kerültek kapcsolatba a SARS-CoV-2-vel, magasabb szintű IgG- és IgA-antitesteket fejlesztettek ki hat omikron-törzs (a covidvírus egyik variánsa) ellen. Ugyanakkor „az előbb fertőzöttek valamivel erősebb T-sejt-választ mutattak, ami annak tudható be, hogy szélesebb antigén-repertoárral vagy magasabb vírusmennyiséggel találkoztak” – mondta Gemma Moncunill, az ISGlobal kutatója és a tanulmány vezető társszerzője. A tanulmány szerint azokat, akik a járvány korai szakaszában kapták el a vírust, jobban védte a természetes immunitás, de a covid mutációi ellen az oltások védenek a leghatékonyabban.


Forrás

Érdekességek

Oroszország leszedné a Starlink-műholdakat, mert azok segítik az ukránok kommunikációját

Luxus a Riviérán, vér Ukrajnában – bemutatták Ábrahám Róbert új dokumentumfilmjét

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.84Ft
23 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 15:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 15:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF332.08Ft
23 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 23 Dec 2025 15:05 UTC
Latest change: 23 Dec 2025 15:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek