A Fidesz dönti el, hogy kik döntenek a választási csalások ügyében, a Tisza itt labdába se rúghat

  • Egy nap alapján nem lehet megállapítani, hogy valóban kiegyensúlyozatlan volt-e a Kossuth Rádió Facebook-oldala, ahol a választási kampány első napján több mint negyven posztban foglalkoztak Orbán Viktor beszédével, míg Magyar Pétert szinte csak negatív fényben ábrázolták.
  • Tuzson Bence nem kampányolt, amikor egy önkormányzati babacsomagot adott át a választókerületében egy gödi anyukának, mindössze képviselői feladatait látta el, hiszen a képein nem volt rajta a Fidesz logója.
  • Az sem minősül kampánytevékenységnek, amikor Orbán Viktor a videójában hosszasan ecseteli a Fidesz családpolitikai sikereit gyerekek előtt egy család lakásában, mert a videón nincs rajta a Fidesz logója.
  • A Magyar Pétertől vett idézettel és a Tisza elnökének nevével kampányoló független-MSZP-s jelölt Vajda Zoltán nem téveszti meg a választókat.

Néhány döntés, amelyet a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hozott meg az utóbbi hetekben a hozzá benyújtott választási kifogások kapcsán. A fenti híreket olvasva joggal merülhet fel az emberben a kérdés, hogy mégis kik és mi alapján vesznek részt a magyar választások tisztaságának garantálásában, ami a törvény szerint a feladatuk.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) honlapja szerint a választási bizottságok „a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei”. Bár a függetlenség és a törvénynek való alárendeltség jól hangzik, a félautoriter, maffiaszerű, spin diktatúra jellegű posztkommunista és -fasiszta hibrid rezsimben a választópolgárok minimum gyanakodnak ezen szavak hallatán.

Nem véletlenül: ha megnézzük, kik és hogyan kerülhetnek a fontos döntési pozíciókkal bíró választási bizottságok tagjai közé, azt látjuk, hogy mint sok más helyen az országban, a Fidesszel jóban lenni nem hátrány.

Kétharmaddal könnyű

A kulcsszerep a 106 választókerületi bizottság fölött álló Nemzeti Választási Bizottságé (NVB), amelynek hét tagját és a póttagokat a parlament választja meg kétharmaddal, a köztársasági elnök javaslatára – tag nem lehet köztársasági elnök, képviselő, se jelölt vagy párttag, de a közalkalmazottak esetében is elég sok a kizáró ok. Legutóbb 2022-ben volt ilyen választás, a Novák Katalin által akkor javasolt emberek tagságát a kormánypártok meg is szavazták. Így lett bizottsági tag Schmitt Pál volt köztársasági elnök egykori hivatalvezetője, Cservák Csaba is.


Forrás

Érdekességek

Democrats are trouncing Republicans in state elections since Trump took office

Visszalépett a Tisza javára Szabolcs-Szatmárban a Jobbik jelöltje

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.94Ft
21 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 23:15 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 23:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.56Ft
21 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 23:15 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 23:09 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek