A kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője arra kéri Dobrev Klárát, hogy őt is zárja ki a pártból

„Zárjatok ki engem is!”, írta ki Facebook-oldalára szombat délután Siposné Bodrozsán Alexandra, a kecskeméti önkormányzat DK-s képviselője. Az „is”-sel arra utal, hogy a DK pénteken kizárta a pártból Kopping Ritát, a párt kecskeméti (Bács-Kiskun 1.) országgyűlési képviselőjelöltjét, mert Kopping úgy döntött, mégsem indul a választáson.

Kopping szerint választókerületében „az előzetes számítások alapján nagyon szoros eredmény várható, és ilyenkor igenis számít, hogy hányfelé szakadnak a szavazatok”. Úgy fogalmazott, hogy visszalépésével szeretné felhívni a többiek figyelmét is arra, hogy „mérlegeljenek, és ahol szükséges, vállalják fel ezt a döntést ők is”. (A DK közleménye szerint „Kopping Ritát megzsarolták és sajnos végül fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás”.)

A saját kizárására felszólító posztban Siposné Bodrozsán Alexandra arról írt, Kopping Ritával 2018 óta dolgozik együtt, évek munkája és küzdelme van mögöttük.

„A DK szerint a saját frakciónk »tiszás tagjai« megzsarolták Ritát. Álljunk meg egy pillanatra! Nincs tiszás tag a frakcióban. Egy sincs. Ez nem véleménykérdés, ez tény. Már itt összeomlik az egész történet. És hogy mivel „zsaroltuk”? A bizottsági elnöki pozícióval. Egy olyan pozícióval, amelyről csak ő maga mondhat le, vagy amelyről a Fidesz-többségű közgyűlés dönthet. Nem mi, nem az 5 fős frakciónk.”

Siposné hosszú posztjában arról is írt, hogy mindeközben tőle magyarázat nélkül elvették a hozzáférést a Demokratikus Koalíció kecskeméti Facebook oldalához, és felszólított a pártot és Dobrev Klárát arra, hogy őt is zárják ki:

„Kedves DK! Kedves Elnök Asszony!Ha már így alakult, ne húzzátok az időt, ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is. Írjatok le egy jegyzőkönyvbe Kopping Ritával együtt. Őszintén mondom: megtiszteltetés lesz, büszke leszek rá, hogy vele kerülök egy lapra.Mert ami most történik, az nem politikai vita. Ez egy karaktergyilkosság. Egy koncepciós eljárás. Egy belső leszámolás.”


Forrás

Érdekességek

Gulyás marhasága és Matolcsy vécéje megborította a kampányt

Szökni próbált egy rab Veszprémben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.68Ft
22 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 22 Mar 2026 08:35 UTC
Latest change: 22 Mar 2026 08:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF339.6Ft
22 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 22 Mar 2026 08:35 UTC
Latest change: 22 Mar 2026 08:28 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek