A kisgyerekek már azelőtt elkezdik megtéveszteni a szüleiket, hogy megtanulnának beszélni

A gyerekek már egyéves koruk előtt képesek kezdetleges megtévesztő viselkedésformákat gyakorolni: elrejtik a játékaikat, vagy úgy tesznek, mintha nem hallanák meg a szüleiket – írják a kutatók a Cognitive Development folyóiratban publikált friss tanulmányban. „A korai formák nem feltétlenül tudatos hazugságok. Inkább arról szólnak, hogy megússzanak valamit, vagy plusz jutalomhoz jussanak” – idézi a Guardian Elena Hoicka-t a Bristoli Egyetem pedagógiai professzorát és a kutatás vezető szerzőjét.

A kutatók több mint 750, 0 és 47 hónapos kor közötti gyerek szüleit kérdezték meg a megtévesztéssel kapcsolatos tapasztalataikról az Egyesült Királyságból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Kanadából. A szülők beszámolói szerint a kutatásban részt vevő gyerekek negyede körülbelül 10 hónapos korára már gyakorolt valamilyen kezdetleges megtévesztési formát. A gyerekek kétéves koruktól már cselekvésalapú, vagy egyszerű beszédbeli válaszokat is alkalmaztak a megtévesztésre: amikor valamit nem akarnak bevallani, csak megrázták a fejüket, vagy egyszerűen nem mondtak el olyan cselekedeteket, amikről tudták, hogy nem szabadott volna megtenniük. Majd hároméves korukra kreatív, szociálisan és nyelvileg is összetett megtévesztési formák kivitelezésére is képessé váltak.

A kutatás eredményei Hoicka szerint azért fontosak, mert „a korábbi vizsgálatok gyakran úgy tekintettek a megtévesztésre, mint egy nagyon kifinomult jelenségre, amely erős nyelvi készségeket és mások gondolkodásának fejlett megértését igényli”. Ugyanakkor a tanulmány szerint a megtévesztés a gyerekek kognitív fejlődésének normális része, aminek alapján a szülők és a pedagógusok is felismerhetik a gyerekek viselkedési mintázatait.

Kapcsolódó cikk:


Forrás

Érdekességek

Nedves, lucskos, sáros

A bikacápák is választanak maguknak legjobb barátokat, akikkel rendszeresen találkoznak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.44Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 17:40 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 17:34 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.75Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 17:40 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 17:34 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek