A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit – közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.

Kiemelték, az igazgatóság javasolja, hogy a Mol összesen 241 milliárd 196 millió 528 ezer 700 forint osztalékot fizessen ki.

Az összeg megállapításánál figyelembe vették a 2025-ös eredményt, az erős mérleget, a jövőbeli befektetési terveket és a külső piaci környezetet övező bizonytalanságot, különös tekintettel a makrogazdasági fejleményekre, valamint a szabályozási intézkedésekre.

A tájékoztatás szerint a pontos részvényenkénti osztalék meghatározása a fordulónapot megelőzően forgalomban lévő részvénydarabszám alapján történik a sajátrészvény-állomány figyelembevételével.

Tavaly 220 milliárd forint osztalékot fizetett ki a cég, ebből 22 milliárd forint jutott az MCC-nek. 

Kicsit csökkent az értékesítés nettó árbevétele

A társaság az éves közgyűlést április 10-én tartja Budapesten, de a már közzétett közgyűlési dokumentumok szerint a Mol-csoport tisztított, újrabeszerzési árakkal becsült kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 1186 milliárd forint (3,369 milliárd dollár) volt 2025-ben, 6, illetve 10 százalékkal haladta meg az előző évit.

Az értékesítés nettó árbevétele 2025-ben 5 százalékkal, 8696,3 milliárd forintra csökkent, dollárban számítva 2 százalékkal mérséklődött, 24,7 milliárd dollárt tett ki. Az eredményeket támogatta az átlagosan hordónként 1,6 dollárral magasabb finomítói árrés, az upstream termelés növekedése, valamint a fogyasztói szolgáltatások üzletág folyamatos organikus profitbővülése.

Ugyanakkor az olajárkörnyezet, a petrolkémiai piac romlása és a Dunai Finomító év végi tűzesete miatti kapacitáscsökkenés negatívan hatott az eredményekre – áll a közgyűlési beszámoló tervezetében.

The post A Mol 9 százalékkal több osztalékot fog fizetni, mint tavaly first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Hazatértek a magyar katonák Bagdadból

Kocsis Máté: Ha igaz, amit az újságírók Matolcsy Ádámról mondanak, akkor börtönben van a helye

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.29Ft
20 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 01:10 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 01:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF337.22Ft
20 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Mar 2026 01:10 UTC
Latest change: 20 Mar 2026 01:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek