A vaddisznók ha nem is értik, de „követik” az emberi beszédet

A budai hegyvidéken ősz elejére égetővé vált a vaddisznóhelyzetben kiváltképp figyelemre méltó, hogy az ELTE Etológia Tanszékének Neuroetológiai Kutatócsoportja a Budakeszi Vadasparkkal együttműködve a világon elsőként vizsgálja a vaddisznók (Sus scrofa) agyműködését.

A Magyar Állatkertek és Akváriumok Szövetségének hétfőn kezdődő szakmai találkozóján Bensaali-Nemes Flavie, a kutatócsoport tagja számolt be az egyedülálló viselkedéskutatás részeredményeiről.

Házi vs vad

Korábban már írtunk róla (például ebben, illetve ebben a cikkünkben), hogy a tanszéki kutatócsoport több, mint egy évtizede kutatja állatok és emberek egymás közti interakcióit, hogy feltárja azokat a mechanizmusokat és hatásokat, amelyek az evolúció során az ember kifinomult kommunikációs rendszerének, a beszédnek a megjelenéséhez vezettek. Ehhez az ELTE kutatói az emberi mellett eddig elsősorban háziasított, társállatként tartott fajok – kutyák (Canis familiaris) és törpemalacok (Sus scrofa domestica) – agyi folyamatait vizsgálták. A cél az evolúciósan közös, a domesztikáció során kialakult és az emberre jellemző mechanizmusok feltárása, ezen keresztül pedig az emberi nyelvhasználat kialakulásának megértése a fajok közti hasonlóságok és különbségek alapján.

Azonban a háziasított fajok vad rokonaival való összehasonlítás is kulcsfontosságú annak megértésében, hogy mekkora szerepe lehet az emberi környezethez való alkalmazkodásnak az agy átalakulásában. „A hang- és beszédfeldolgozási képességek eredetét keressük, azt szeretnénk kideríteni, hogy mely képességek fejlődtek ki a domesztikáció során, és melyek voltak meg már korábban, evolúciós örökségként” – fogalmazott előadásában Bensaali-Nemes.


Forrás

Érdekességek

Arte: Why is Europe' housing crisis hitting young people the hardest?

Az AI-ember hibrid lesz a teremtés új koronája?

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.6Ft
21 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.24Ft
21 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 21 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 21 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek