A „vén csataló” Orbán Viktor szerint az is siker lenne, ha hazajut az EU csúcsról

„Nem spekulálunk. Majd ha megjött az olaj, megoldódik a helyzet, addig nem” – kezdte Orbán Viktor a brüsszeli EU-csúcs előtti doorstep sajtótájékoztatóját. (Emlékeztetőül: az olaj még nem jön, pedig már börleszkre hajazó tényfeltáró bizottság is volt Ukrajnában, Orbán legutóbb korábbi jóváhagyása ellenére megvétózta, ezzel újabb határt lépett át saját politikájában.) Arra a kérdésre, hogy milyen eredményt tekintene sikernek a találkozó után, az utcai harcos, vén csataló miniszterelnök azt mondta, hogy azt, ha hazajut.

A Magyar Péterrel való vita kapcsán annyit közölt az újságírókkal, hogy csak szuverén emberekkel vitatkozik. Az RTL megkérdezte Orbánt, vizsgálja-e pártelnökként a Tisza március 15-i menetén kifeszített ukrán zászló ügyét (amit a fideszes trollfarmot működtető, DPK-t szervező Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség három munkatársa koordinált): „Nem vizsgálok semmi ilyet, mert a kérdést is nevetségesnek tartom”, majd arról kezdett el értekezni váratlanul magasba csúszó hangon, hogy a Tisza EP-képviselői ukránpártiak:

„A Tisza-párt képviselői itt szoktak ülni ukrán mezben. Hát ők ukrán mezben vannak. Nem mi adtuk rájuk. Tehát az, hogy ők ukránpártiak, ukrán mezt hordanak, ukrán zászlót lengetnek otthon vagy nyilvánosan, az szerintem minden magyar számára nyilvánvaló, nincs ezen mit vizsgálgatni.”

Orbán szerint világgazdasági olajválság fenyeget, ami Európát érintheti a legsúlyosabban, ezt kell kivédeni. Magyarországnak megvannak a saját nemzeti eszközei, „de nekünk európai megoldásra is szükségünk van”.

Orbán újságírói kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy a találkozó előzetes napirendjén nincs ott a Barátság kőolajvezeték újraindítása, de előkerülhet, bár ő „nem remél semmit a brüsszeliektől”, ezt a problémát „nekünk, magyaroknak kell megoldani”, Brüsszel „valójában összejátszik az ukránokkal, az ukránok oldalán áll Brüsszel, akármit is mondanak, az egy színjáték”. „Az olajblokádot nekünk kell letörnünk saját erőből, de erre meg is van a haditervünk”. Egy külföldi újságíró kérdésére megismételte, hogy addig nem fog támogatni semmilyen Ukrajnának kedvező döntést, amíg Magyarország nem kapja meg az olajat az ukránoktól.


Forrás

Érdekességek

Jesse Jackson Jr.’s comeback bid fails in Illinois primary

Az MTI valamiért el akarja hallgatni, hogy a magyarok mennyire boldogtalanok

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.1Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 13:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 12:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.25Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 13:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 12:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek