A vihar után vízben elakadó autókhoz, kidőlt fákhoz tömegesen riasztották a tűzoltókat Budapesten

A viharos időjárás miatt több mint nyolcvan esetben hívták a fővárosi tűzoltókat segítségül Budapesten szombat délután – közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

Elmondta, hogy jellemzően az úttesteken felgyülemlett esővízben elakadt járművek, pincébe, alagsori helyiségekbe beömlő víz miatt vonultak a tűzoltók, de érkeztek jelzések leszakadt faágakról, szél által megbontott háztetőkről, kidőlt fákról is.

A X. kerületben a Dreher Antal úton a Gitár utcánál a villamossínekre hajtott több személyautó is, mert a nagy mennyiségű esővíz miatt nem lehetett látni az utat. A gépkocsikat a tűzoltók távolították el.

Zuglóban az Erzsébet királyné útján félméteres vízben elakadt gépkocsit kellett letolni az útról. Ugyancsak vízben rekedt járművet mentettek a tűzoltók a XIX. kerületi Nádasdy utcában, ahol a mintegy harminc centi magas víz miatt vált mozgásképtelenné a jármű.

A XV. kerületben a Pestújhelyi úton a viharos szél fémlemezes borítást szakított le egy épület tetejéről, a bádogdarabok a környező udvarokban és az úttesten szóródtak szét.

A III. kerületben a Hunor utcában személyautóra dőlt egy nagy fa, az I. kerületben a Czakó utca és a Lisznyai utca kereszteződésében egy terebélyes kidőlt fa akadályozta a forgalmat. A fákat a fővárosi tűzoltók láncfűrészekkel feldarabolták – mondta a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. (MTI)

The post A vihar után vízben elakadó autókhoz, kidőlt fákhoz tömegesen riasztották a tűzoltókat Budapesten first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

„Azt mondta, hogy gyújtsam fel a vasúti transzormátort!” – Oroszország egyre több ukrán fiatalt próbál szabotázsakciókra rávenni

Szántó T. Gábor: Bárka

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF380.85Ft
02 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 18:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF328.12Ft
02 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 02 Dec 2025 18:05 UTC
Latest change: 02 Dec 2025 18:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek