Az AI-ember hibrid lesz a teremtés új koronája?

A Biblia szerint Isten utolsóként teremtette meg az embert, miután minden mással kész volt, mintegy betetőzéseként annak, amit addig létrehozott. Először Ádámot, a férfit alkotta meg, majd belőle formálta társát, Évát. Így az ember a „teremtés koronája” eszméből eredeztethetően a kozmikus fejlődés csúcsának tekintendő. Az isten általi teremtés modellje azonban még valami olyasmit is sugall, hogy ez a kivételezett pozíció végleges, vagyis az embernek nem kell attól tartania, hogy egyszer csak megfosztatik a trónjától. Egy biológus szerzőpáros azonban megkérdőjelezi ezt az axiómát. Paul B. Rainey, a Max Planck Intézet evolócióbiológusa és Michael E. Hochberg populációbiológus, a Montpellier-i Egyetem kutatója a PNAS-ban szeptemberben megjelent cikkükben felteszik a kérdést: elképzelhető-e, hogy az ember és a mesterséges intelligencia egyesüléséből új evolúciós lény (evolutionary individual) jön létre?

Az elmúlt két évszázadban a tudomány fejlődésének eredményeként fokozatosan gyarapodtak az ismeretek, amelyek feltárták az emberhez vezető, természeti törvények által magalapozott út folyamatát és fontosabb fordulópontjait. Egyre világosabbá vált a Föld geofizikai szerkezetének formálódása, majd ehhez kapcsolódva az élet keletkezése, végül az ember kialakulása feltételeinek létrejötte. A kutatások nyomán feltárult az emberhez vezető, az anyagi folyamatok egybekapcsolódásából épülő fejlődéspálya természetes menete, az élet kialakulásának fontosabb fordulópontjai, majd ennek folytatódásaként az emberré válás meghatározó állomásai” A kutatók vizsgálataiból egy olyan kép rajzolódik ki, amely azt mutatja: a természeti körülmények jellegzetes együttállása esetén a lét egyre komplexebb szerveződéseinek kialakulása – vagyis a „teremtődés” – az anyagi valóságba programozott szükségszerű következmény.

A folyamat, két, egymástól részben eltérő szemszögből szemlélhető. Voltak, akik a teremtődés menetét folytonosnak látták: a változások apró, szinte észrevehetetlen lépései vezettek egyre fejlettebb és komplexebb struktúrák létrejöttéhez. Mások a komplexitás felépülésének folyamatában ugrásokat fedeztek fel, amelyek az addig fokozatos átalakulás menetét megszakították. Ilyenkor a természeti körülmények különös összejátszása a létezés újabb, korábban nem létező szintjére vezettek. A létnek ezeket az szintjeit nevezték a létezés „lépcsőinek”, az idő „emeleteinek”, illetve az evolúciós létra fokozatainak is. Vlagyimir Vernadszkij szovjet-ukrán tudós és Teilhard de Chardin francia filozófus a 20. század elején a földi létezés különböző formáit sajátos létszintekbe sorolták: a természeti környezetet a geoszféra, az élet jelenségeit a bioszféra, az emberi tudat alkotásait pedig a nooszféra szintjén helyezték el.

Napjainkban a kozmosz változásának, az élet keletkezésének és az ember kialakulásának folyamata a gyarapodó tudományos eredményeknek hála egyre pontosabban tárul elénk. A világunkat alkotó, egymásra épülő komplexitások létrejöttét elemezve többen a komplexitás-szintek keletkezésének egységes, de eltérő törvényszerűségek alapján szerveződő modelljeit vetették fel. ide tartozik a multilevel learning elmélet vagy az assembly theory. Ezek közös jellemzője, hogy a világ hasonló, rétegzett felépítésű szerkezetére utalnak, ám ezeket eltérő törvényszerűségek által meghatározottnak gondolják. Mindezekből egy szintekre tagozódó világ képét rajzolódik ki előttünk. Az igazi kihívást ma már nem is a szintugrásokkal tarkított fejlődéspálya állomásainak megtalálása jelenti, hanem inkább a létszintek ugrásait kiváltó és vezérlő konkrét feltételek – anyagi folyamatok és természeti törvények – létrejöttének, azaz a világegyetem különös „életre hangoltságának” értelmezése. A tudományban napjainkban leginkább elfogadott nézet szerint az élet és az ember megjelenése is a természeti folyamatok és az azt vezérlő törvények elkerülhetetlen következménye.

A folyamatosan születő eredmények egyre pontosabban tárták fel a létszint-ugrások folyamatát és belső dinamikájának részleteit. Elkezdődtek a vizsgálatok a Naprendszer és más naprendszerek bolygóin kialakuló élet nyomainak felkutatására, és megjelentek az első híradások az eredményekről. Ennél sokkal egyértelműbb eredmények születtek az ember kialakulásának körülményeiről és valószínű menetéről, és egyre gyarapodnak az állatok világában is megjelenő eszközhasználatra, az általuk berendezett életterekre vonatkozó példák. Az eszközkészítés és -használat, illetve az ezekkel kapcsolatos ismeretek csapaton belüli átadása – korábban kizárólag az emberre jellemzőnek vélt – kompetenciájának mind több példáját fedezték fel elődeinknél.

Ezen eredmények nyomán az új létszintek keletkezésének menete az emberré válás folyamatában tárult fel a legszemléletesebben. A kutatások, a „még nem emberi” szinttől a „már egyértelműen emberi” szintig elvezető fejlődéspálya négy, egymáshoz kapcsolódó lépését azonosították:

  1. A tudat-létszint elemi építőkockái – az élet fenntartását szolgáló eszközök, a kiépített lakóhely, az ezekhez kapcsolódó ismeretek és viselkedési szabályok átadása – már az állatvilágban megjelennek.

  2. Ezekből az elemi építőkockákból fokozatosan egy olyan kulturális konstrukció épült ki, amely már nem a biológiai evolúció szelekciós módszerével, hanem egyre inkább a kudarcokból való tanulás útján tökéletesedik. Ezzel a tanulás egyre inkább a tudat-létszint komplexitásépítő mechanizmusává lép elő.

  3. A fordulópontot az agy növekedésének megszűnése váltotta ki, rákényszerítve az embert, hogy a kultúra elemi építőkockáiból úgynevezett disztributív adaptációt hozzon létre, amelyhez a csoport minden tagja hozzáférhet.

  4. A kultúra konstrukcióiból épített mesterséges környezet azután – miközben megvédte az embert a természet hatásaitól – egyre újabb kihívásokkal is szembesítette. Arra kényszerítette, hogy a tanulás módszerével tökéletesítse eszközeit, és szaporítsa növekvő komplexitású közösségeinek működtetését biztosító ismereteit.

Az emberré válásnak ezek a lépései mintaként szolgálnak a létszint-ugrások általános mechanizmusának megértéséhez. Ennek alapján a létszintek formálódásának következő általános menetrendje tárul fel:

  1. Már a korábbi létszint természetes működésének eredményeként létrejönnek az új szint elemi építőkockái, amelyekből – még az adott szint szerveződési szabálya szerint – egyre összetettebb szerveződések születnek.

  2. A komplexitás bizonyos szintjét túllépve szükségszerűen alakul ki a korábbi szintektől eltérő, már egy új szintre jellemző emergencia-mechanizmus.

  3. Az átalakulás alapvető fordulatát az idézi elő, hogy olyan körülmények jönnek létre, amelyek lehetővé teszik és/vagy ösztönzik a szintugrást. Ez kiváltja az új szint saját szerveződési szabályának az elterjedését.

  4. Az ugrást követő új szint formálódását már az erre jellemző, a korábbitól eltérő „barkácsolási mechanizmus” vezérli, amelynek alapján létrejönnek az új szint egyre növekvő komplexitású struktúrái.

Ezeken az egymáshoz kapcsolódó szakaszokon keresztülhaladva formálódott ki a világegyetem, majd az élet, végül az ember világának egyre komplexebb struktúrákból épülő, rétegzett felépítésű szerkezete. A kozmosz – ezen belül a Naprendszer és szűkebb otthonunk, a Föld – anyagi struktúráit, majd az erre épülő élővilág különböző bonyolultságú szereplőit a természet törvényei formálták. Az élőlények sorából kiemelkedő ember viszont a fennmaradás kényszereinek hatására maga hozta létre egyre összetettebb rendszereit. A 21. századba átlépve azonban váratlanul, bár egyelőre még homályosan, egy új létszint jelei tűntek fel. Sokasodnak az olyan tudományos és műszaki eredmények, amelyek az ember saját, a tanulás által maga formálta létszintjének továbbépülésére, akár egy ember utáni fejlődési szint lehetőségére utaltak.

Ez a lehetőség a technológiai fejlődés és az ember egyre gyarapodó mechanikus vagy elektronikus kiegészítéseinek nyomán már a 20. században felmerült. Több, alapvetően filozófiai indíttatású próbálkozás történt a poszthumán jövő kérdésének tudományos elemzésére. Napjainkban azonban – részben az emergenciaelmélet, részben a mesterséges intelligencia legújabb eredményei nyomán – alapvetően új helyzet jött létre a poszthumán létszint kialakulásával kapcsolatban. Az emberbe magába vagy társadalmi környezetébe szervesen beépülő elektronikus kiegészítések reális lehetőséggé teszik az emberi létszint továbbépülését; sőt, mintha az embert egyre inkább a körülmények kényszerítenék rá egy új létszint megalkotására.

A mesterséges intelligencia (AI) rendszerei a társadalomba szervesen beépülve képessé váltak korábban kizárólag az ember által végrehajtott feladatok ellátására. Az AI elterjedése egyre gyorsul, és ez reálissá teszi, hogy a Neumann János által felvetett szingularitást elérve, majd az elkövetkező három-négy éven belül azt átlépve, egy, szinte a felismerhetetlenségig megváltozott társadalomba érkezzünk. Az AI térhódításával kapcsolatos jelenlegi aggodalmak jórészt a következmények eltérő értékeléséből adódnak: vajon az AI pusztán az ember kiszolgálója lesz, vagy kiszorítja, esetleg leigázza őt? Ezek mellett a közvetlen és egyáltalán nem mellékes kihívások mellett felmerült egy még spekulatívabb, ugyanakkor mélyrehatóbb kérdés: vajon az ember és az AI között létrejövő, egyre mélyülő egymásra utaltság, elvezethet-e egy új, még a szingularitásnál is kevésbé belátható létszint kialakulásához?

Az egyik lehetséges perspektíva a cikk elején hivatkozott írásban fogalmazódott meg: az emberi (HI) és a mesterséges (AI) intelligencia egybefonódása az emberi individualitás új szintjeként értékelhető. Mintha az ember a tudati aktivitás új szintjének kiépítésébe fogna bele. Ez a lehetőség szemléletessé tehető egy olyan modellel, amely az embert egy matrjoska babához hasonlítja. Ennek egymásra épülő rétegeit mi magunk alkottuk, válaszul evolúciós történetünk változó körülményeinek kihívásaira. A baba legbelső rétegét az őseinktől örökölt ösztönök alkotják; erre építettük rá a kulturális szimbólumok, majd az egyre összetettebb kulturális konstrukciók szintjét, amire növekvő komplexitású intézményi struktúrákat emeltünk. A HI és az AI egybefonódásából létrejövő szerveződést úgy képzelhetjük el, mint a matrjoska babára épített újabb, legkülső réteget képzelhetjük el. Ez az ember humanizált környezetét olyan mértékben kiszélesítené, hogy akár a Föld globális folyamatain túlmutató akciókra is képessé válhat.

Az emergenciaelmélet még egy ennél is különösebb lehetőséget tár elénk. A HI és az Ai összefonódásából létrejövő képződmény ugyanis akár egy új létszint elemeinek „építőkockájaként” is tekinthető. Ebből – mint a létszint-szerveződés általános menetrendje” mutatja – megfelelő feltételek esetén beindulhat egy alapvetően új létszint barkácsolása. Köztudott, hogy az élet megjelenését megelőzte olyan komplex molekulák létrejötte, amikből az élő anyag kiformálódott, és az ember megjelenése előtt is léteztek már eszközöket készítő, azokat a tanulás útján tökéletesítő, tapasztalataikat egymásnak átadó élőlények. Ennek mintájaként az ember után is folytatódhat egy új létszint barkácsolása.

A kép egy előre homályos, és a kutatás még sokáig eltarthat. Addig pedig csak elmélkedhetünk a különös alternatívákról: vajon az ember megtarthatja a teremtés koronája címet, és még csodálatosabb lehetőségeket kap, vagy a mesterséges intelligenciával egybefonódva egy alapvetően új létszint szerveződésének elemi építőkockájává válik, és a kozmikus lét minőségileg új szintjét alkotja meg. Ez a perspektíva egyelőre éppen úgy beláthatatlan, mintha egymillió évvel ezelőtti elődeink eszközeiből és a belőlük kikövetkeztethető gondolataik alapján próbáltuk volna előre látni társadalmunk mai szintjét. Ennek a hipotézisnek a tanulmányozására az kínál lehetőséget, hogy a kozmoszban keressük az új létszint lehetséges nyomait. Bár az első jelek már felbukkantak, még mindig nem igazán tudjuk, hogy mit is keressünk.

A szerző okleveles fizikus, a filozófiai tudományok kandidátusa, a Budapesti Gazdasági Egyetem tanára. További írásai a Qubiten itt olvashatók.


Forrás

Érdekességek

Nem állunk jól. Nem állunk jól – mondta Orbán Viktor a harcosainak, majd részletezte, mit vár tőlük a kampányban

„Azt mondta nekem a tanár néni, hogy ha így folytatom, olcsó kis kurva lesz belőlem”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF389.71Ft
20 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF334.12Ft
20 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 20 Oct 2025 09:05 UTC
Latest change: 20 Oct 2025 09:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek