
„A szövetségesek csaknem kivétel nélkül mindent megtesznek, amit az Egyesült Államok kér tőlük. Meghallották Trump elnök kéréseit és reagálnak rájuk”
– mondta Mark Rutte csütörtökön a Ronald Reagan Institute rendezvényén, ahol elismerte, egyes szövetséges tagok kezdetben „egy kicsit lassúak voltak”, amikor az Egyesült Államoknak segítségre lett volna szüksége az iráni háborújában, és „egy kicsit meglepődtek”, de most már „óriási mennyiségű” támogatás érkezik, beleértve a bázisok használatát és a logisztikát.
Ez egy nappal azután történt, hogy Donald Trump kis túlzással két órán keresztül üvöltözött vele, és a NATO-főtitkáron töltötte ki a frusztrációját, amiért a szövetségesei nem támogatják abban a háborúban, amit a megkérdezésük nélkül indított.

Nem európai politikus többé
Ezekből pontosan látszik, miből áll Mark Rutte feladata: folyamatos egyensúlyozás a szövetség legerősebb államának a NATO iránt kevéssé elkötelezett elnöke, illetve a többi tagállam között. Nem túlzás kijelenteni, hogy egyetlen NATO-főtitkárnak sem volt olyan nehéz feladata, mint a mostaninak.









