Az MSZP frakcióvezetője arra biztatja a választókat, hogy szavazzanak a Tiszára

Facebook-posztban fogalmazta meg a kormány leváltásához fűzött gondolatait az MSZP frakcióvezetője, Dr. Tóth Bertalan, aki a bejegyzést a tegnap hatalmas tömeget megmozgató Rendszerbontó Nagykoncertről készült fotóval illusztrálta. A képviselő megfogalmazása szerint a Fideszt el kell zavarni a hatalomból, erre pedig azt látja biztos megoldásnak, ha az emberek a Tisza mellett teszik le a voksukat a holnapi választáson, hiszen így nem oszlanak meg az ellenzéki szavazatok a kisebb pártok közt.

Mi egyértelművé tettük: számunkra az egyszerű pártérdeknél fontosabb Magyarország jövője. Az a jövő, amely az Európai Unióban van, nem pedig a Türk Tanács egyik szegény, eladósodott államában

– írja, hozzátéve, ehhez a jövőhöz tartozik a tisztességes kórházi ellátás biztosítása, a tisztességes fizetések, megfizethető bérlakások és az egyenlő esélyek megteremtése minden gyermek számára.

Kiemelte, a baloldaliak mindenekelőtt magyarok és demokraták, akik kiállnak az elesettek, a nyugdíjasok, a fizetésből élő dolgozók érdekeiért – ezt pedig egyedül a jelenlegi rendszer megbuktatásával tudják hatékonyan megtenni.

Minden szavazat számít

A képviselő szerint jelenleg a Tiszának van a legnagyobb esélye leváltani a jelenlegi kormányt, így ő mellettük teszi le a voksát. Kiemeli: minden egyes szavazat számít, ezért mindenkit arra biztat, hogy éljen a szavazati jogával a holnapi napon.

A NER nem örök. És mi is ott leszünk, amikor véget ér.
Tegyük meg, amit meg kell tennünk!
Közös jövőnkért, Magyarországért!

– zárja bejegyzését Tóth Bertalan.

The post Az MSZP frakcióvezetője arra biztatja a választókat, hogy szavazzanak a Tiszára first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Kézi-BL: harminc százalék esélyt ad egykori játékosa a Veszprémnek

Inflációra panaszkodnak a magyarok, de rekordpénz parkol a számláikon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF375.37Ft
11 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 11 Apr 2026 19:25 UTC
Latest change: 11 Apr 2026 19:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF320.2Ft
11 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 11 Apr 2026 19:25 UTC
Latest change: 11 Apr 2026 19:18 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek