Az MTI valamiért el akarja hallgatni, hogy a magyarok mennyire boldogtalanok

A World Happiness Report évente rangsorolja a világ országait, azok életelégedettségét vizsgálva olyan tényezők alapján, mint a gazdasági teljesítmény, egészség, szabadságérzet, társadalmi bizalom és a korrupció érzékelése.

Ennek a listának Magyarország hagyományosan az alsóbb régióiban helyezkedik el: idén például öt helyezést rontva a 74. helyen áll. Ez valószínűleg keveseket lep meg, az MTI mégis képes volt a listáról szóló hírt úgy megfogalmazni, hogy mindenről szó van benne, csak pont a magyar helyezés maradt ki.

Kiderül a cikkből, hogy Finnország immár a kilencedik egymást követő évben végzett az első helyen, és hogy a rangsort továbbra is az északi országok uralják: Izland, Dánia és Svédország szintén az élmezőnyben szerepelnek, míg a nem északi államok közül Costa Rica került be a legjobb öt közé. A 6-10. helyen Norvégia, Hollandia, Izrael, Luxemburg és Svájc található.

Arra is kitér a jelentés, hogy „Európában vegyes mozgások láthatók”: Németország öt helyet javított, míg Ausztria két helyet rontott. Azt se hallgatja el az MTI, hogy az Egyesült Államok a 23. helyen áll, Afganisztán pedig a lista végén szerepel.

Sőt, szerepel még egy olyan mondat is, amelyről a felületes olvasó még azt is hihetné, hogy Magyarországra vonatkozik, holott a régiónkat valójában a szlovének, csehek, lengyelek húzzák fel, akik a top 25-ben állnak:

„A jelentés hosszabb távú trendjei szerint a boldogságszint az elmúlt másfél évtizedben sok közép- és kelet-európai országban emelkedett, ami a régió felzárkózását jelzi, miközben több nyugati ipari országban csökkenés figyelhető meg.”

Az viszont kiderül belőle, hogy a 2026-os jelentés kiemelt témája a közösségi média hatása a jóllétre. A kutatók szerint a túlzott használat – különösen napi több órán át – összefügg a fiatalok alacsonyabb életelégedettségével, bár közvetlen ok-okozati kapcsolatot nem minden esetben tudtak kimutatni. A napi 5-7 órát meghaladó használat egyértelműen alacsonyabb jólléttel jár együtt, különösen a lányok körében. Nyugat-Európában például a legintenzívebb használók életelégedettsége szignifikánsan alacsonyabb egy tízfokú skálán. A jelentés megállapítja továbbá hogy a fiatalok jólléte az elmúlt 15 évben főként az angolszász országokban és Nyugat-Európában romlott, miközben a világ többi részén – átlagosan – javult.

A kutatók szerint nem minden online tevékenység káros: a kommunikációt és kapcsolattartást segítő platformok pozitívabb hatásúak, míg az algoritmusok által vezérelt, passzívan fogyasztott tartalmak – például influenszerközpontú felületek – inkább rontják a jóllétet.

Jan-Emmanuel De Neve, a jelentés egyik szerkesztője szerint vissza kell hozni a „szociális” elemet a közösségi médiába, mert a valódi emberi kapcsolatok kulcsfontosságúak a boldogság szempontjából. A jelentés szerint a közösségi média hatása összetett, és a társadalmi környezet is meghatározó. A fiatalok jóllétének egyik legerősebb tényezője a közösségi beágyazottság.


Forrás

Érdekességek

A „vén csataló” Orbán Viktor szerint az is siker lenne, ha hazajut az EU csúcsról

A korrupt doktor néni átverte a szülőket Dunavarsányban

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF394.45Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 14:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 13:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF343.45Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 14:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 13:59 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek