Az ország szinte teljes kiszáradása kellett ahhoz, hogy az agrárkormányzat szóba álljon az évek óta paradigmaváltást sürgető vízválasztókkal

Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára is felszólalt a március 12-én a képviselői irodaházban rendezett Vízválasztó III. Konferencián, amelyen ökológusok, talajbiológusok, tájépítészek, vízépítő és környezetmérnökök, geográfusok, agrárközgazdászok és nem mellesleg gazdálkodók az éves GDP mintegy 3 százalékát felperzselő 2022-es rekordaszály után harmadik alkalommal vitatták meg a tájba integrált vízvisszatartási rendszer megvalósításának lehetőségeit.

A Magyarország totális kiszáradásával fenyegető polikrízisre tavaly tavasszal az aszály-veszélyhelyzet kihirdetésével és az aszályvédelmi operatív törzs felállításával reagáló Orbán-kormány mindeddig hivatalosan nem vett tudomást a valamennyi szakterület és tudományág eredményeit integráló Vízválasztó koncepcióról, illetve az azt már évekkel korábban kidolgozó szakmai és civil szervezetekről.

Pedig, mint megírtuk, a Zöld Gerilla Mozgalom kezdeményezésére 2022 szeptemberében összehívott első Vízválasztó konferenciát is az Agrárminisztérium kupolatermében tartották, a szervezők pedig azóta többször is keresték a kapcsolatot a tárcával és a kormányzattal, tavaly tavasszal már a miniszterelnöknek címzett nyílt levélben sürgetve a mielőbbi cselekvést.

Állami verzió


Forrás

Érdekességek

Akcióban a trollfarm: ezrével lájkolják kamuprofilok a fideszes politikusok posztjait a március 15-i ukrán zászlós provokációról

A kisgyerekek már azelőtt elkezdik megtéveszteni a szüleiket, hogy megtanulnának beszélni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF393.1Ft
19 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 13:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 12:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF342.25Ft
19 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 19 Mar 2026 13:05 UTC
Latest change: 19 Mar 2026 12:58 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek