Az ukrán kormány szerint Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev „határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat, amikkel megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal” – közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.

Az X-en közzétett bejegyzésében a szóvivő leszögezte, hogy Ukrajnának semmi köze az akcióhoz. Majd hozzátette, hogy

„a legnagyobb valószínűséggel egy hamis zászlós orosz műveletről van szó, ami a magyarországi választásokba való nagymértékű moszkvai beavatkozás része”.

Ahogy megírtuk, Orbán Viktor vasárnap délelőtt jelentette be, hogy „a szerb hatóságok a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak”. Mint írta a nyomozás folyamatban van. A szerb Blic szerint két hátizsákot találtak a gázvezeték közelében. A magyar–szerb határ közelében pedig jelentős rendőri és katonai erők jelentek meg. A miniszterelnök közlése után egyes szakértők arról nyilatkoztak, hogy a határ szerbiai oldalán tervezett hamiszászlós műveletről már korábban tudni lehetett kiszivárgott információk alapján.

A történtek után Orbán összehívta a védelmi tanács ülését, ahol az a döntés született, hogy katonai védelem alá helyezik a Török Áramlat teljes magyarországi szakaszát. Ezt Szijjártó Péter az ülést követően egy Facebook-bejegyzésben jelentette be. A történtekre Magyar Péter is reagált, felszólította a miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a fejleményekről, és hogy hívja meg a Védelmi Tanács ülésére. Emellett elmondta, hogy szerinte „okkal és joggal tartanak attól a magyarok, hogy a leköszönő miniszterelnök az orosz ügynökök tanácsait követve egyre durvább hamiszászlós műveletekkel akar félelmet kelteni a saját honfitársaiban.”

Hozzátette, hogy Orbán Viktor nem fogja tudni megakadályozni az április 12-i választást, illetve ha kampánycélra használja ezt a provokációt, az szerinte nyílt beismerése lesz annak, hogy hamis zászlós műveletről van szó.


Forrás

Érdekességek

Abigail Spanberger faces a national test with Virginia redistricting

Hétfőig kitart a jó idő, de húsvét után újra jönnek a hideg reggelek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com
JámborPéter

HU EUR/HUF383.7Ft
06 ápr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 06:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 06:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF332.98Ft
06 ápr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 06 Apr 2026 06:40 UTC
Latest change: 06 Apr 2026 06:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek