Az ukrán külügy szerint Szijjártó Péter nem mondott igazat arról, mit mondtak a bekéretett kijevi nagykövetségi ügyvivőnek

Csütörtökön kétszer is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba.

Az első után Szijjártó Péter külügyminiszter azt nyilatkozta:

„A mai napon berendelték a nagykövetségi ügyvivőnket Kijevben, az ukrán külügyminisztériumban, ahol bevallották azt, hogy politikai okok miatt tartják zárva a vezetéket, hogy politikai okok miatt nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába. Bevallották, hogy nincsen fizikai vagy műszaki oka annak, hogy nem indítják újra a szállítást, annak kizárólag politikai okai vannak.”

A második után pedig azt közölte, arra már azért volt szükség, mert az ukránok „fel voltak háborodva azon, hogy nyilvánosságra hoztuk az első berendelés eredményét, vagyis azt, hogy az ukránok bevallották azt, hogy kizárólag politikai okok miatt nem indítják újra a kőolajszállítást Magyarország irányába”.

„Nehéz másként értelmezni azt, amikor azt mondják, hogy addig nincs újraindulás, amíg Magyarország nem küld pénzt és fegyvert (…) Márpedig mi sem pénzt, sem fegyvert nem küldünk, mert nem akarjuk, hogy Magyarországot belerángassák az ukránok háborújába. Mi Magyarország és a magyar emberek békéjét és biztonságát mindenáron meg fogjuk őrizni” – fogalmazott Szijjártó.

A magyar külügyminiszter szerint tehát az ukránok azért hívatták be a nagykövetségi ügyvivőt, hogy bevallják neki, kizárólag politikai okokból nem nyitják újra a Barátság kőolajvezetéket.

Az ukrán fél viszont máshogy emlékszik, sőt egyenesen cáfolja a magyar külügyminiszter szavait. Az ukrán külügyi szóvivő, Heorhij Tihij „valótlannak” nevezte Szijjártó Péter kijelentéseit, mivel azok „teljes mértékben eltorzítják” a kijevi tárgyalások tartalmát.

Tájékoztatása szerint semmi olyasmi nem hangzott el, miszerint Ukrajna politikai okokból blokkolja a kőolajszállítást Magyarország irányába, ehelyett arról kértek tájékoztatást, hogy Orbán Viktor korábban azt állította, „az ukrán kormány az olajblokáddal gyakorol nyomást Magyarországra és Szlovákiára”, és Ukrajna további akciókra készülhet a magyar energiarendszer megzavarása érdekében. Az ukrán fél állítása szerint viszont a találkozón segítséget ajánlottak fel Magyarországnak az energetikai létesítmények védelméhez.

Ez volt az első bekéretés tárgya, a második célja viszont az volt, hogy jelezzék: elfogadhatatlannak tartják, hogy Szijjártó Péter azt állította, az ukránok azt közölték a megbeszélésen a magyar nagykövetségi ügyvivővel, hogy politikai okokból blokkolják a kőolajszállítást. (via Telex, Unian)


Forrás

Érdekességek

‘Pay for your own power’: Shapiro digs in on data center energy costs

Elindultak a tehervonatok a 800 milliárd forintos Budapest–Belgrád vasútvonalon

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF375.36Ft
27 febr · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 11:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 11:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF318.14Ft
27 febr · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 27 Feb 2026 11:10 UTC
Latest change: 27 Feb 2026 11:03 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek