„Megerősítem, hogy az OTP Bank-Pick Szeged egyoldalúan megszüntette a három évre szóló szerződésemet. Mindez bármiféle indokolás és előzetes egyeztetés nélkül történt, súlyosan megsértve szeretett sportágam írott és íratlan szabályait” – írta a közösségi oldalán Gottfridsson.
Hozzátette: mindez annak ellenére történt, hogy minden edzésen és mérkőzésen teljes szívvel küzdött a csapatért, maximális odaadással és büszkén viselte ennek a nagy múltú klubnak a mezét.
Itt szerettem volna befejezni profi pályafutásomat. Ebben a csodálatos városban képzeltem el magam és családom közeli jövőjét, és pályafutásom utolsó éveit ennek a klubnak akartam szentelni
A svéd játékos úgy fogalmazott: csalódottságát nem tudja szavakba önteni, mert soha nem gondolta volna, hogy egy ilyen presztízsű klub félreteszi a sportetikai és jogi alapelveket, számára ismeretlen okok miatt.
A klub eljárását jogellenesnek tartom, és jogi stábommal együtt azon fogok dolgozni, hogy a jövőben ilyesmi ne történhessen meg egyetlen kézilabdázóval sem Magyarországon
– közölte Gottfridsson.
A 33 éves, BL-győztes, Eb-arany-, ezüst- és bronzérmes, világbajnoki második helyezett svéd játékos tavaly nyári érkezése óta 31 mérkőzésen 57 gólt szerzett szegedi színekben. A klub egyelőre nem indokolta meg, hogy miért köszönt el a játékostól.
The post „Azon leszek, hogy a jövőben ilyesmi ne történhessen meg egyetlen kézilabdázóval sem Magyarországon” – súlyos szabálysértést emleget az elküldött szegedi kézis first appeared on 24.hu.









