„A tanár olyan nyakast adott neki [a gyereknek], mert meg akart mutatni az egyik fiúnak valamit a telefonjában, hogy a gyereknek megfájdult a nyaka. (…) Az egyik tanárja nyakon vágta a gyereket azzal, hogy miért van nála a telefon, meg kikapta a kezéből a telefont, meg azt mondja, eltöri.”

„Terrorban tartják a gyerekeket, mert van olyan tanár, aki odamegy, azt megüti. Csak mert neki úgy tartja kedve. (…) Tavaly rendszeres volt, most nem tudom ” – mondta az egyik iskola korábbi tanulója.

Ilyen és ehhez hasonló idézetekkel van tele a Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványának tavaly közölt kutatási jelentése, amelyet a 2023 júniusa és 2024 augusztusa között futott programjuk alapján készítettek. A jelentés alapján Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megye leszakadó településeinek egyes iskoláiban szörnyű állapotok uralkodnak. Arra egészen biztosan nem alkalmasak ezek az intézmények, hogy emberséges körülményeket biztosítsanak, da valószínűleg arra sem, hogy versenyképes, akár a minőségi szakképzés előkészítéséhez elegendő tudást adjanak a gyerekeknek.

Az alapítvány 1989-ben jött létre azzal a céllal, hogy támogatást, segítséget nyújtson a szegénységben, kirekesztettségben élő családoknak. Az alapítvány tudatosan vállalja az 1979-ben informálisan, illegálisan létrejött Szegényeket Támogató Alap (SZETA) értékeit. Mostani kutatásukban a jogszabályok, az iskolai házirendek és pedagógiai programok elemzésével, valamint szülőkből és diákokból álló fókuszcsoportokban vizsgálták öt településen, egy városban és négy faluban a kiválasztott iskolákat.

A kutatást világosan megállapítja, hogy a vizsgált iskolákban gyakran a pedagógiai programok, de sokszor még az alapvető jogok sem érvényesülnek, nem valósulnak meg, sőt néhol szöges ellentétben állnak azokkal. A hivatalos dokumentumokban persze szerepelnek olyan szövegek, hogy az intézmények „biztosítják a gyermeki jogok maximális érvényesülését”; a tanulók „érezzék jól magukat az iskolában”, vagy hogy olyan légkörben legyenek a diákok, „amely bizalmat, megértést, tiszteletet sugároz”.

A valóság viszont az, hogy a vizsgált iskolákban megalázó módon ellenőrzik a gyerekek ruházatát, körmét, és megesik, hogy a leveses tányérból kell megenni a második fogást. (Köllő János és Molnár György október elején beszét a Qubit podcastjában arról, hogy az ilyen településeken és iskolákban felülreprezentáltak a roma diákok, így még az etnikai alapú diszkriminációval is összefonódik ez a fajta bánásmód.)

Van olyan iskola is, ahol szerepel az egyik dokumentumban, hogy a tanulók rendszeres úszásoktatáson vesznek részt, miközben ilyesmi biztosan nem elérhető náluk, ahogy egyéb más programok, rendezvények sincsenek az intézményben – mutat rá a kutatási jelentés.

Kérdésünkre Farkas Zsombor szociálpolitikus, az egri SZETA önkéntes munkatársa elmondta, hogy a projektben csak a gyerekektől és a szülőktől gyűjtöttek információkat, tapasztalatokat; a tanároktól, az iskoláktól nem, így a végeredmény egy egyoldalú elemzés. Bár a tanárokkal is terveztek egyéni interjúkat, ezt a tervet a kezdeti ellenállás, a logisztikai és adminisztratív nehézségek miatt feladták. Ezzel együtt a kutatás a szülők és a gyerekek véleményei alapján is fontos megállapításokra jutott.

Információhiány, rasszizmus, bántalmazás van, tanítás nem mindig

A kutatók szerint a szülők többségének a pedagógiai programokról szinte semmilyen érdemi információja nincs, a házirendet pedig jórészt csak felületesen ismerik. A szülők többnyire annyit tudnak, hogy a dokumentumok milyen előírásokat és tiltásokat tartalmaznak, de azzal már nincsenek tisztában, hogy ezek be nem tartása milyen következményekkel jár. Az általuk ismert előírások az öltözködéssel, testékszerek viselésével, a mobiltelefonok leadásának kötelezettségével kapcsolatosak, vagyis arra vonatkoznak, hogy mit és hogyan nem szabad az iskolában – mutat rá a kutatás.

A vizsgált iskolákban ugyanakkor egyes tanárok olyan szabályok betartását is megkövetelik, amelyek nem szerepelnek a házirendben vagy egyéb dokumentumokban. Ilyen például az a szabály, amely szerint „nem szabad a gyerekeknek bandázniuk, együtt lenniük a szünetekben”, ami egy iskolában kifejezetten meglepő.

Volt olyan iskola is, ahol a gyerekeknek be kellett magolniuk a házirend magatartási szabályait, miközben kiderült, hogy a tanulói jogokat és lehetőségeket viszont egyáltalán nem ismerik a megkérdezettek. „Elmondta [az osztályfőnök], hogy van házirend, amit kirakott a falra, és haza is kellett hozni, és (…) a gyerekeknek be kellett magolni. És ők ahhoz tartották magukat, hogy ők az emeletre nem mennek fel, nem mennek a másik folyosóra, nem mennek az aulába, (…) nem mehetnek büfézni, meg ilyesmik, és ők meg is tanulták” – mondta az egyik szülő.

A vizsgált intézményekre nemcsak az információhiány volt jellemző, hanem sokszor az is kiderült, hogy maga a pedagógia, tanítás is hiányzik. „Az én fiamnak is járni kellett erre a korrepetálására, fejlesztőre, de azon kívül, hogy hol vetted a cipődet, jól nézel ki, hová jársz fodrászhoz, azon kívül semmi más téma nincs. (…) Fejlesztő órán. (…) A gyerek bement a fejlesztő órára, beszélgettek, ki hogy van, milyen volt a napod (…) ennyi a téma, de az, hogy most neked megtanítják az igéket vagy a nem tudom, miket… De nem” – mondta egy másik szülő.

Emellett az infrastruktúra és a programszervezés is sok sebből vérzik. „Farsang, nekik nincs farsang, Mikuláskor nincs Mikulás. (…) Kirándulás nincsen, nem ismerik. A tanulásról ne is mondjunk semmit, megmondom őszintén, a gyerekek úgy vissza vannak maradva, hogy az nem igaz. (…) Táska, semmi nem kell. (…) Le van maradva ez az iskola, vissza van maradva” – olvasható szintén egy szülőtől származó idézet az anyagban.

Forrás