

Verbális értelemben sem bizonyult nagy húzásnak Donald Trump elnök szombati ötlete, miszerint arról posztolt, hogy útnak indított egy kórházhajót Grönland felé, ahol nem megfelelő a helyiek egészségügyi ellátása.
Jens-Frederik Nielsen grönlandi miniszterelnök ugyanis azzal mondott vasárnap „köszönjük, nem”-et az ajánlatra, hogy „nálunk ingyenes közegészségügyi rendszer működik”. (Amerika egyik legnagyobb, általuk is bevallott problémája a sokak számára elérhetetlen vagy aránytalan anyagi terhet jelentő egészségügyi ellátás.)
Mette Frederiksen dán miniszterelnök nem véletlenül reagált azzal, hogy boldog, hogy olyan országban élhet, ahol „mindenki számára egyenlő és ingyenes a hozzáférés az egészségügyhöz. Ahol nem az ember biztosítása és vagyona dönti el, hogy megkapja-e a szükséges ellátást.”
Troels Lund Poulsen dán védelmi miniszter egy rádióinterjúban leszögezte, hogy a grönlandiak megkapják a szükséges ellátást. Vagy a szigeten vagy – különleges esetekben – Dániában. Így szerinte semmi szükségük egyedi akciókra.
Grönlandon hat kórház szolgálja ki a nem egészen 60 ezres összlakosságot, és február elején írtak alá szerződést Dániával arról, hogy a bonyolultabb esetekben az eddiginél is elérhetőbbek legyenek a dániai kórházak a helyi pácienseknek.
Mikropoén: most derült ki, hogy aznap, amikor Trump a kórházhajó odaküldéséről posztolt, a dán parti őrség helikoptere mentett ki egy megbetegedett amerikai tengerészt egy ott járőröző amerikai tengeralattjáróról, mert az amerikai hadsereg nem tudta meggyógyítani. A katonát helikopterrel egy grönlandi kórházba szállították.
(via Guardian)








