Bár Gyurcsány felszívódott, Lajos végül így is lakást kapott

„Lajos és Toncsi beköltöztek az új otthonukba Grábócon. Itt már van fűtés, víz, bútorok, padló a földön, ajtó, ablak, fürdőszoba” – írja vasárnapi posztjában Rónai Sándor DK-s képviselő.

Lajost egyik utolsó politikai aktusaként Gyurcsány Ferenc mutatta be a nyilvánosságnak. A DK akkori elnöke egy videóban kilencszer szólította fel rendrakásra a mélyszegénységben élő embert, mert Gyurcsány szerint nem lehet olyan szegénynek lenni, hogy ne legyen rend. Ezt követően Gyurcsány megígérte, hogy ha Lajos rendet tesz, épít neki egy házat. Pénzgyűjtésbe is kezdett, de aztán ezek után – ám nem ezért – az egykori miniszterelnök lelépett a politikai porondról.

Gyurcsány távozása után Rónai vette át a projektet.

„Sokszor halljuk, hogy mindenkinek jár egy második esély, miközben talán bele sem gondolunk, hogy sokan – akik beleszülettek a nyomorba – az első esélyt sem kapták meg a sorstól” – írja posztjában Rónai. „Bárcsak több emberen is segíthetnénk, illetve ennél is jobb lenne, ha sikerülne felszámolni a mélyszegénységet!”

Hogy egy magát baloldalinak valló párt elnöke hogy juthatott idáig, jó kérdés, mindenesetre az eset után a 444 leült az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével arról interjúzni, hogy a mélyszegénységben élők miért élnek sokszor úgy, ahogy, és mi lenne a valódi segítség számukra.


Forrás

Érdekességek

Abbott to send National Guard to Austin for No Kings rally

Szijjártó Péter személyesen intézett el egy Lavrov-interjút a kedvenc YouTube-csatornájának

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.04Ft
26 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.33Ft
26 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 20:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 20:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek