Békemenet vs. Nemzeti Menet: mit számít, hogy hányan voltak?

Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen megbecsülni, hányan voltak a kormányzó Fidesz (hivatalosan a Fideszhez közeli Civil Összefogás Fórum, CÖF) és első számú ellenfele, a Tisza Párt március 15-i rendezvényén, a Békemeneten és a Nemzeti Meneten. Sem maguk a pártok, sem a rendőrség nem szolgált adatokkal, és a korábbi évekkel ellentétben a sajtó sem nagyon próbálkozott tömegbecsléssel. Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-oldalán azt írta, hogy a Kossuth téren végződő felvonulás volt „minden idők legnagyobb Békemenete”, ami a Belügyminisztérium korábbi adatai szerint valószínűleg nem igaz. Magyar Péter, a Tisza elnöke szerint „félmillió szív dobbant egyszerre” a párt Hősök terén megtartott rendezvényén, ami feltehetően szintén túlzás. Az egyetlen hivatalosnak tekinthető adat különös módon a Magyar Turisztikai Ügynökségtől származik: a szervezet a mobilcella-adatok alapján azt közölte, hogy a Kossuth téren és környékén (Fidesz) nagyjából 180 ezren, az Andrássy úton és a Hősök terén (Tisza) 150 ezren voltak.

Miért érdekes mindez? A köztudatban kimondva-kimondatlanul él az az elképzelés, hogy az egyik vagy másik párt rendezvényén megjelentek száma utal az adott szervezet népszerűségére, támogatottságára és végső soron arra is, hogy melyik pártnak nagyobb az esélye arra, hogy megnyerje az áprilisi választásokat. Ennél azonban kicsit bonyolultabb a helyzet. A nemzetközi szakirodalomban gyakran felhívják a figyelmet arra, hogy a politikai menetek („rallyk”) résztvevőinek száma inkább a támogatás intenzitására utal, mint arra, hogy mennyire széles körű ez a támogatás, és a nagy részvételi arány nem mindig fordítható le szavazatokra. Egyes amerikai elemzők emlékeztetnek arra is, hogy az ilyen menetek inkább a már meglévő szavazóbázis energetizálására szolgálnak, és nem arra, hogy maguk mellé állítsák az ellenfél támogatóit vagy a bizonytalanokat.

Van-e tehát összefüggés a politikai rendezvényeken részt vevők száma és az egyes ügyek, illetve pártok, politikusok tényleges támogatottsága között? Ha van, akkor milyen? És ha pártrendezvényekről beszélünk: a nagygyűlések létszáma és a választási sikeresség között kimutatható-e kapcsolat? Van-e értelme a számháborúnak?


Forrás

Érdekességek

Tényleg megjavítja az elsózott ételt egy szem krumpli?

Alaposan megvághatja a halászati bevételeket a felmelegedéshez alkalmazkodó halfajok méretcsökkenése

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF388.8Ft
17 márc · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 22:40 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 22:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF336.84Ft
17 márc · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 17 Mar 2026 22:40 UTC
Latest change: 17 Mar 2026 22:33 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek