Bévések a csúcson: a britek kitoloncolás helyett tévedésből szabadon engedtek egy illegálisan az országba érkezett szexuális zaklatót

Tévedésből nem kitoloncoltak, hanem szabadon engedtek egy brit börtönből egy illegálisan az országba érkezett etiópiai bűnözőt, aki most nagy erőkkel keres a rendőrség. Hadush Gerberslasie Kebatu a bevándorlási kérelmének elbírálására várt, amikor rátámadt egy 14 lányra és az anyjára, amiért 12 hónapot kapott szeptemberben. De nem ült tovább egy hónapnál, pénteken ugyanis át akarták küldeni egy illegális bevándorlóknak fenntartott fogdába, hogy onnan repülőúre tegyék, ám a bévések tévedésből egyszerűen kiengedték.

Jelenleg annyit tudnak róla, hogy „London körzetében” tartózkodhat, mert ebbe az irányba látták felszállni egy vonatra péntekeken késő éjjel.

A villámgyors belső vizsgálat azt állapította meg, hogy Kebatut egy büntetésvégrehajtási alkalmazott hibája miatt kategorizálták tévesen és engedték ki, a férfi ráadásul kapott mellé 76 fontot útiköltségre.

A botrány azért is ekkora, mert a férfi ügye annak idején egyszer már komoly indulatokat kavart és országos hír volt belőle. Kebatu ugyanis épp hogy megérkezett egy gumicsónakon Nagy-Britanniába, amikor – miután elhelyezték egy eppingi hotelben – szinte azonnal, ahogy kiment az utcára, erőszakosan meg akart csókolni egy 14 lányt, egymás után többször is, majd az anyját is. Az eset miatt tüntetések törtek ki a hotel előtt, amik a szélsőjobbosok beszállása után annyira erőszakossá váltak, hogy a rendőrség 32 embert tartóztatott le.

(via Guardian)


Forrás

Érdekességek

4 family members of Illinois governor candidate killed in Montana helicopter crash, campaign says

155 millióért kínálják a legdrágább magyar panelt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF390.01Ft
26 okt · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 05:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF335.49Ft
26 okt · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 26 Oct 2025 05:05 UTC
Latest change: 26 Oct 2025 05:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek