Böcskei Balázs: Két politikai vízió, politikusi karakter és két időfogalom versenyzését is láttuk Kötcsén

Kötcsén a fideszes elit hagyományos találkozójával egy időben a Tisza Párt is tartott egy saját rendezvényt, így vasárnap nem csak Orbán Viktor, hanem Magyar Péter is megtartotta az őszi politikai szezont megnyitó beszédét.

Mikecz Dániel politológus szerint Magyar Péter a saját, az emberek között az országot járó, megközelíthető vezetőről szóló történetét erősítette szimbolikusan azzal, hogy Balatonőszödről gyalog érkezett támogatóival Kötcsére, párhuzamot vonva a Gyurcsány- és az Orbán-rendszer között. Mikecz így fogalmazott:

Ezzel a szereppel megjelenésben is egymással szembe helyezte a Tiszát a kordonok közé zárt, luxizós NER-elittel.

A Tisza Párt két szakpolitikusával emellett felmutatták, hogy vannak más tiszások is Magyar mögött, ismét – legalább időlegesen – lehalkítva azokat a hangokat, hogy a Tisza egy egyszemélyes mutatvány. Másrészt ha teret kapnak a nyilvánosságban – tekintettel Tarr Zoltán és Dálnoki István etyeki fórumára, amely után a Fidesz frontális támadást indított a párt ellen, mondván, adót akarnak emelni –, szakemberként nagyobb eséllyel tudnak úgy beszélni a saját szakterületükről, hogy az kevésbé lesz támadható a Fidesz által.

A politológus szerint ezzel együtt a Tisza kampányának fő vonulata továbbra is Magyar Péter országjárása, vagy az ahhoz hasonló, közvetlen, helyi szintű kampányolása lesz, a Tisza Szigetek által végzett, koordinált, helyi mozgósítás mellett, amivel demonstrálják a párt mögött álló társadalmi támogatottságot.

Böcskei Balázs, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója a 24.hu-nak az mondta, hogy mind a két politikustól győzelmi beszédet, pontosabban győzelmet konstruáló beszédet hallottunk: elmondták a saját igazságukat, és hogy szerintük az miért megalapozott. Ebben az értelemben a várakozásoknak megfeleltek.

Szerinte nem csak két győzelemkonstruáló beszéd versenyzett egymással, hanem két politikai vízió, politikusi karakter és két időfogalom versenyzését is láttuk. Böcskei Balázs szerint Orbán Viktornál

The post Böcskei Balázs: Két politikai vízió, politikusi karakter és két időfogalom versenyzését is láttuk Kötcsén first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Új lakás akár 5 milliós kezdőbefizetéssel

Texas az a hely, ahol a melósoknak és a sznoboknak is helyén a szívük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF381.67Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 22:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF327.79Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 22:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 22:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek