
„A jobboldalon mi egy vérből valók vagyunk, hiába uszítanak minket egymás ellen. Ezt szeretném szimbolizálni az alábbi képpel.” – posztolta pénteken Facebookra Budaházy Edda, a terrorizmusért korábban jogerősen elítélt, majd Novák Katalin által kegyelemben részesített Budaházy György testvére, és a fotón az látható, ahogy Budaházy György a Fidesz frakcióvezetőjével, Kocsis Mátéval áll összekarolva.

A fotó minden bizonnyal a Békemeneten készült, legalábbis Kocsis Máté ugyanilyen ruhában volt a helyszínen készült többi fényképen, és bejegyzésében Budaházy Edda is arról írt, hogy a 2010-es évek elején a „nemzeti radikálisok”, azaz a szélsőjobb még kinevette a Fideszt a Békemenetek miatt, de „azóta változtak az idők. A Fidesz sokat tanult a nemzeti radikalizmustól, szerintem becsületesebb lenne, ha ezt beismerné. Szinte minden téma előtt, ami ma a kormány identitáspolitikáját adja ők vágták az utat, megszenvedve minden pillanatot amikor betiltották, bántalmazták, rabosították, kinevették őket, vagy eljárást indítottak ellenük, amiért nem kértek az EU-ból, a bevándorlókból, a Pride-ból, a gender ideológiából, vagy amikor utcára mentek a trianoni igazságtalanság miatt, vagy a budapesti 1945-ös kitörés hőseire emlékezve (ennek felvállalásához úgy tűnik még kell egy-két év 🙂”
Budaházy Edda azzal folytatja, hogy a Békemeneten csütörtökön körbenézve olyan magyarokat látott, akiknek a szíve egyszerre dobbant, akiknek az elvei, vágyai, hite semmiben nem különbözik attól, amit egy nemzeti radikális érez.
Budaházy György 2023 április végén szabadult a váci börtönből, miután Novák Katalin aláírta, Varga Judit pedig ellenjegyezte a kegyelmi kérvényét. A 2007–08 közötti, az akkori kormánypártok irodái és politikusai elleni támadások miatt elítélt Budaházy hátralévő bő kétévnyi börtönbüntetését felfüggesztették. Arról, hogy Budaházyt miért ítélték el, korábban részletesen is írtunk.
Budaházy György megszólalt a békemenetes videónkban is, azt mondta, hogy nem kifejezetten fideszes, nagyon fontosnak tartja, hogy a Mi Hazánk is bejusson a Parlamentbe. Jövőre viszont nem fog tudni szavazni, mert 2028-ig el van tiltva a közügyektől.










