Nagyjából húszperces részletet tett közzé április 9-i szombathelyi fellépéséből Bödőcs Tibor a Youtube-csatornáján. „Hallották, ugye, három nap múlva
„A sötétség nem attól tűnik el, hogy várunk, hanem attól, hogy valaki elkezd világítani” – Szabó Bence és Pálinkás Szilveszter is beszédet mondott a rendszerbontó nagykoncerten
A pénteki délutáni-esti, százezres tömeget megmozgató rendszerbontó nagykoncerten beszédet mondott Szabó Bence nyomozó, az NNI százados és Pálinkás
„Remélem, legalább olyan fáradtak, mint én” – nagyon szófogadó közönség előtt tartott kampánybeszédet Orbán Székesfehérváron
Tessely Zoltán képviselői bajsza alatt huncut mosoly, ahogy elhalad a székesfehérvári Városház téren gyülekező fideszesek mellett. A bicskei székhelyű Fejér
Súlyos baleset történt a Váci úton, öt autó ütközött, az egyik lezuhant a Róbert Károly körútnál a felüljáróról
Péntek éjszaka, nem sokkal 11 óra után súlyos baleset történt a főváros XIII. kerületében, a Váci út és a Róbert Károly körút kereszteződésében. A
Hadházy új fotókat közölt Mészáros Lőrinc „prosztóklasszicista stílusban” épülő kastélyáról
„Megnéztem közelről is Lőrinc új, gőzerővel épülő, grandiózus palotáját. A felcsúti faluszélen, a korábbi gázos kúria mellett, prosztóklasszicista stílusban
Trump arra kérte Netanjahut, hogy „fogja vissza” magát Libanonban
Donald Trump amerikai elnök arra kérte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy fogja vissza a támadásokat, és kezdjen közvetlen tárgyalásokat
Külképviseleten szavazol? Meséld el!
Te vagy az egyik a 2 emberből, akik Bangladesben adja le a szavazatát? Vagy egyike a 6-nak, akik Kigaliban élnek választópolgári kötelezettségükkel?Netán
Magyar: Egy dologban egyetértünk, Magyarországnak összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége
„A leköszönő miniszterelnök búcsúbeszédében elhangzottakkal egy dologban egyetértünk, Magyarországnak összefogásra, egységre és biztonságra van szüksége” –
Balogh Levente köszöni, de nem kér újra az orosz befolyás alatt élésből
„Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább, vagy pedig Európában, a saját
Trump kárpótlásul azért, hogy nem jött el, még egy posztban kiállt Orbán mellett
Ha már nem jött el Budapestre, Donald Trump két nappal a választás előtt egy második posztban is kiállt Orbán Viktor mellett egy endorsement, vagyis








