Grönland a Föld legnagyobb szigete, 2 millió 160 ezer négyzetkilométerével háromszor akkora, mint a második helyen álló Új-Guinea. Ugyan természetföldrajzilag
Érdemes-e reneszánsz festményeket mutatnunk a macskánknak?
A legtöbb ember, ha megkérdeznénk, hogy mely érzékét tartja a legfontosabbnak, a szeme világát mondaná. A látás, azaz a fotonok érzékelése az egyik
Az ELTE kutatói bizonyították, hogy a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni
A kutyatartók régóta sejtik, hogy kedvenceik többet értenek az emberi beszédből, mint gondolnánk. A Science folyóiratban csütörtökön megjelent tanulmány
Az amerikaiak megszerezték a gépet, ami a Havanna-szindróma tüneteit okozhatta
Lassan tíz éve megoldatlan rejtélyt jelent a főként amerikai diplomatákat érintő Havanna-szindróma: az első esetekről 2016-ban számoltak be a kubai
Az állam nem hajlandó kiadni a magyarországi vízvezeték-hálózat állapotáról szóló adatokat, a civilek perre mentek
Hogy katasztrofális állapotban van a magyarországi vízvezeték-hálózat, azzal három évvel ezelőtt szembesítette a lakosságot a civilekből verbuválódott Víz
Közegészségügyi időzített bomba a műanyagok elégetése
Világszerte egyre több háztartás éget műanyagot energiaforrásként, ami növekvő veszélyt jelent a levegőminőség, a közegészség és a klíma szempontjából is – a
Milliárdos iparág épült arra, hogy a nyugati egyetemisták képtelenek dolgozatot írni
Nairobiban, Kenya fővárosában nagyjából 40 ezren élnek abból, hogy egyetemi beadandókat, szakdolgozatokat, tanulmányokat írnak olyan európai diákoknak, akik
Még rejtély, hogy miért nem részegít le tömegeket a részegségbetegség nevű bélfermentációs szindróma
Az orvostudomány endogén etanolfermentáció, bélfermentációs szindróma, illetve részegségbetegség (angolul auto-brewery syndrome, ABS) néven ismeri azt a
Van-e élet a GDP-n túl?
A hőhullámok, villámárvizek és aszályok közepette egyre aktuálisabb a kérdés, hogy vajon a mindennapi életünkre milyen hatással van és lesz bolygónk
Nem veszi többé figyelembe a megmentett életek számát az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal a kibocsátás szabályozásánál
A Biden-adminisztráció alatt az Amerikai Környezetvédelmi Hivatal (EPA) szigorított a szálló finompor (PM2,5) kibocsátására vonatkozó szabályozáson, amivel a







