Bárki lesz is hatalmon, az általános hadkötelezettséget vissza fogják állítani Magyarországon
– írta ki a Facebook-oldalára Csapody Tamás társadalomkutató, hadtörténész, a Bokor katolikus bázisközösségi mozgalom tagja, szúrta ki a Népszava. Az újság meg is kereste az egyetemi oktatót, hogy megkérdezze, miért gondolja így. Ő egyebek mellett azt mondta:
A szomszédos országokban komolyan gondolkodnak a bevezetéséről, vagy már be is vezették.
Kétségtelen, hogy a horvát parlament például a minap döntött a sorkatonaság visszaállításáról. Csapody szerint a nyugati országok is errefelé mennek, Dániában arról van szó, hogy valamilyen formában a nőket is bevonják a hadkötelezettség körébe.
Szerinte az orosz-ukrán háború miatt ez a hullám Magyarországot is eléri majd, függetlenül attól, hogy ki nyeri a 2026-os parlamenti választást. Úgy véli, a gyors béke sem lenne elégséges ahhoz, hogy a veszélyérzet megszűnjön.
Ugyanakkor a jövő évi választáson a hatalomért vetélkedő két párt egyaránt rögzítette, nem kívánja bevezetni a sorkötelezettséget. Magyar Péter korábban azt közölte, egy szó sem igaz abból, hogy ilyesmit tervezne a párt, a Fidelitas pedig aláírásokat gyűjt, hogy jelezze, szó sem lehet a sorkatonaság visszaállításáról.
The post Csapody Tamás társadalomkutató: Bárki lesz is hatalmon, az általános hadkötelezettséget visszaállítják Magyarországon first appeared on 24.hu.











