A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 24 és egy 22 éves férfival szemben, akik a hangos szórakozásukat kifogásoló szomszédra és családtagjaira támadtak – áll a Fővárosi Főügyészség közleményében.
A bíróság mindkét vádlottal szemben 1 év 6 hónap, végrehajtásában 3 évre felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki, illetve kötelezte őket a bűnügyi költség megfizetésére. A döntés egyelőre nem jogerős.
A két férfi még 2022. június 5-én, délelőtt egy XIX. kerületi házban egy rendezvényen vett részt vendégként. Több gyermek keresztelőjét ünnepelték, élő zenét is igénybe vettek. A kerti mulatság hangereje a szomszédokat nagyon zavarta, számukra már elviselhetetlen volt, a nap során többen is bejelentést tettek a rendőrségre.
Mivel este 8 után is zajlott a hangoskodás, az egyik szomszéd nő áment, és kérte a zene lehalkítását. A kapun kijött öt férfi, köztük a vádlottak. Utóbbiak rátámadtak a szomszédra, majd bántalmazták a segítségére siető édesanyját, illetve a röviddel utánuk érkező édesapját is. A sértettek a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
Az illetékes ügyészség a két támadó ellen társtettesként elkövetett garázdaság vétsége és 3 rendbeli könnyű testi sértés vétsége emelt vádat.