A maga műfajában kiemelkedő hablatyolást sikerült előadnia Demeter Szilárdnak, aki a fél magyar kulturális élet mellett a Petőfi Irodalmi Ügynökségért és így a frankfurti könyvvásár magyar programjaiért is felelős.

A történések kontextusához tartozik, hogy korábban a külföldi könyvvásárokra a szakma, vagyis a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése készítette a pultot és a programot, de 2021-től ezt is magához vonta Demeter. De miután a 444 megírta, hogy a könyves világ legnagyobb eseményén, a frankfurti könyvvásáron a magyar stand egy A4-es lapon jeleníti meg Krasznahorkai Lászlót, sokan felháborodtak, és

Demeter már mossa kezeit.

Péntek esti bejegyzését azzal kezdi, hogy ő nem is akart ezzel foglalkozni, csak hát megy a „hangulatkeltés ”. Aztán magának is ellentmondva fejtegeti, hogy ami történt, az egyáltalán nem az ő felelőssége, hanem a munkatársaié, bár az igaz, hogy neki szóltak „rémülten”, hogy „a magyar standon nincs óriásposzter Krasznahorkai Lászlóról, bezzeg a németek ledfalra vetítik az idei Nobel-díjast”. A semmibe bele nem szóló igazgató erre megkérdezte, vannak-e kint Krasznahorkai-könyvek a polcokon, és amikor jelentették neki, hogy vannak, akkor nyugtázta, hogy jól van ez így.

A mentegetőzés második pillére az, hogy itt nem a marketing a lényeg, egy könyvvásár nem erről szól: „Krasznahorkai nem azért kapott Nobel-díjat, hogy kivetítsék az arcát egy ledfalra. Hanem azért, mert könyveket írt. Jó és fajsúlyos könyveket. A frankfurti könyvvásáron sem poszterfiúkkal kereskednek, hanem könyvjogokkal. Értem én, hogy marketing, de pont Frankfurt nem a ledfalakról szól. Még csak nem is az írókról. Hanem a könyvekről.” A marketingről való lemondás akkor is ellentmondana mindennek, amit a (könyv)piacról általában gondolunk, ha nem lenne kéznél egy már-már komikusan egyértelmű példa arra, hogy Demeter képes százmilliókat elverni a magyar irodalom marketingjére, kétes eredményekkel.

De a sok védekezés után kell egy kis támadás, gyorsan bele is rúg Demeter a könyvszakmába: „Hozzáértő ügynökök kellenének nagy kapcsolati tőkével, de belőlük kevés van. Nagyon kevés. Pedig lett volna erre 35 éve a magyar könyvszakmának. A PKÜ csak a lehetőséget biztosítja a nemzetközi könyvvásárokon, a melót a magyar kiadók helyett nem végzik el.”

Persze, azért van, aki kap segítséget: ha valaki megnézi a fenti képet, akkor talál azért egy posztert egy irodalmi díjról a Hungary felirat alatt. Nyilván kevésbé fontos, mint az a szaros Nobel, de a kormányközelbe került Libri furcsa könyves elismerését szerencsére promózzák a magyar pultnál.

Amúgy, ha valakinek nem világos, mit lehetett volna jobban csinálni, ezt elmondta az MKKE elnöke, Gál Katalin a 24-nek:

• a kiadóval együttműködve gyorsan be lehetett volna gyűjteni megfelelő mennyiséget a szerző könyveiből;
• készülhettek volna a legjelentősebb műveinek borítóival nagyobb méretű makettek és legalább egy nagyméretű molinó;
• egyszerű felirattal vagy arcképpel kitűzők és képeslapok, ahogy azt a német kiadója csinálta;
• érdemes lett volna megjeleníteni a másik magyar Nobel-díjast, Kertész Imrét is;
• és meg lehetett volna hívni néhány, az életműve szempontjából fontos alkotót.

Hogy mindebből nem lett semmi, amögött Gál szerint „forráshiány, felkészületlenség, fantáziátlanság és túlbürokrácia” állhatott.

Forrás