Egy éve ilyenkor: Bese atya és egy másik Gergő

Hatalmas botránnyal indult tavaly a szeptember. Hatodikán derült fény rá, hogy rendszeresen járt melegpartikra és pornóoldalakra is felkerült Bese Gergő, az a Fidesz-közeli katolikus plébános, aki megszentelte az Orbán Viktor irodájának is helyet adó Karmelita kolostort, valamint a Pesti Srácok és a Megafon irodáit, illetve aki rendre felszólalt az LMBTQ-propaganda ellen.

Melegpartikra járt és pornóoldalakra is felkerült Bese Gergő plébános, aki megáldotta Orbán Viktor és a Megafon irodáit

A legfelsőbb kormányköröket is megjárta az akta, amely bizonyítja Bese Gergő kettős életét

A tévében, pontosabban a Kísértés című műsorban pedig egy másik Gergő kavart nagy indulatokat. Párjának levetítették a felvételeket, melyeken a férfi megcsalta a nőt, majd azt is kijelentette, nem fog bocsánatot kérni, mert nem bánt meg semmit.

A Kísértés: Lindának levetítették a jeleneteket arról, hogyan csalta meg őt a párja

Gergő az egyik felvételen kijelentette, hogy nem fog bocsánatot kérni, mert nem bánja a történteket.

Penészleken, miután alulmaradt a megismételt önkormányzati választáson, a fideszes expolgármester utódja hivatalba lépésére időzítve mondta fel a saját magával kötött közétkeztetési szerződést.

Bukott a fideszes polgármesternő, ezért az utód hivatalba lépésére időzítve felmondta a közétkeztetést

Felmondta a saját magával kötött közétkeztetési szerződést Penészlek eddigi polgármestere.

Sátoraljaújhelyen felavatták a 4 milliárd 98 millió forintos támogatásból készült, 700 méter hosszú Nemzeti Összetartozás Hídját. Egy műszaki ellenőr elment megnézni, de azt mondta, inkább nem ment fel a hídra.

Megnézte a Nemzeti Összetartozás Hídját egy műszaki ellenőr, de nem nyugtatta meg a látvány – videó

A pár hónapja átadott beruházás helyszínén rozsdás csavarokat, buborékos betont, balesetveszélyes lépcsőket és nyitva felejtett elektromos szekrényt talált.

Végül beszámoltunk Vlagyimir Putyin és az egykori olimpiai bajnok Alina Kabajeva eltitkolt fiainak nem mindennapi és valószínűleg nem túl kellemes életéről.

Így él Vlagyimir Putyin két kisfia

Elszigetelten, rezidenciáról rezidenciára költözve élnek, jachton és magángépeken közlekednek egy oknyomozó portál szerint.

The post Egy éve ilyenkor: Bese atya és egy másik Gergő first appeared on 24.hu.


Forrás

Érdekességek

Ma este teljes holdfogyatkozás lesz: mutatjuk, mikor és hogyan lehet megfigyelni

Fehér cápa végzett egy szörfössel Ausztráliában

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hir8.com

HU EUR/HUF378.35Ft
07 dec · CurrencyRate · EUR
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 11:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀
HU USD/HUF324.93Ft
07 dec · CurrencyRate · USD
CurrencyRate.Today
Check: 07 Dec 2025 11:05 UTC
Latest change: 07 Dec 2025 11:00 UTC
API: CurrencyRate
Disclaimers. This plugin or website cannot guarantee the accuracy of the exchange rates displayed. You should confirm current rates before making any transactions that could be affected by changes in the exchange rates.
You can install this WP plugin on your website from the WordPress official website: Exchange Rates🚀

könyv borító

Soha többé kétharmad

Soha többé kétharmad

Tombol a közösségi média és patás ördögnek titulál mindenkit, aki a '26-os választásokra terveket fogalmaz meg. Valóban, úgy tűnik elengedhetetlen a valódi változás, sokak szerint mindenáron. Azonban mivel…

Tovább »


Jámbor Péter - Én ott leszek